444/B/2006
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára, továbbá mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok
tárgyában — dr. Bragyova András és dr. Holló András
alkotmánybírák különvéleményével — meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egyes adótörvények
módosításáról szóló 2008. évi VII. törvény 29. § (2) bekezdése
alkotmányellenes, ezért azt 2008. március 17-ére, a törvény
kihirdetése napjára visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a helyi adókról szóló
1990. évi C. törvénynek az egyes adótörvények módosításáról
szóló 2007. évi CXXVI. törvénnyel és az utasok személyi
poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és
jövedéki adó mentességéről szóló 2008. évi LXVIII. törvénnyel
megállapított, 2009. január 1-jétől hatályos 15-16. §-a, 21-22.
§-a, 22/A. §-a, az 52. § 51., 55-59. pontjai, továbbá 1. és 2.
számú melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket
megsemmisíti. A megsemmisített módosító rendelkezések 2009.
január 1-jén nem lépnek hatályba.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a luxusadóról szóló
2005. évi CXXI. törvény egésze alkotmányellenes, ezért azt e
határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.
4. Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C.
törvény rendelkezéseinek az egyes adótörvények módosításáról
szóló 2008. évi VII. törvénnyel való módosítása okán, az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiságból fakadó
normavilágosság követelményébe való ütközés miatt
előterjesztett indítványokat elutasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a luxusadóról szóló 2005. évi CXXI.
törvénnyel kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség miatt előterjesztett indítványokat
elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a luxusadóról
szóló 2005. évi CXXI. törvény (a továbbiakban: Ltv.) egésze,
illetve egyes rendelkezései alkotmányellenességének
megállapítására.
1. Az egyik indítványozó szerint a törvény ellentétes az
Alkotmány 70/I. §-ával, mert csak magánszemélyek esetén ír elő
adókötelezettséget, miközben az Alkotmány 70/I. §-a természetes
személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezetek számára egyaránt előírja a közterhek viselésének
kötelezettségét. Emellett azért is az Alkotmány 70/I. §-ába
ütközőnek tartja az Ltv.-t, mert nincs tekintettel a
magánszemélyek vagyoni helyzetére, azaz nem azzal arányosan
állapítja meg az adókötelezettséget, és nem veszi figyelembe a
vagyont terhelő, azt csökkentő hiteleket.
Alkotmányellenes (a jogegyenlőség elvébe ütközik), hogy több,
de egyenként 100 millió forint alatti vagyontárgy esetén nem
áll fenn adókötelezettség, míg egyetlen, de 100 millió forintot
meghaladó értékű vagyontárgy esetén igen. Sérti a
jogegyenlőséget az is, hogy a külföldön lévő ingatlan és a nagy
értékű ingóságok nem adókötelesek.
Alkotmányellenességre vezet, hogy az Ltv. hatálya alá tartozó
személyek az adóköteles ingatlant adózott jövedelmükből
szerezték meg, így a luxusadó felveti a kétszeres adóztatás
kérdését is.
Ellentétes az Ltv. az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, mert
az Alkotmány olyan piacgazdaságról rendelkezik, amelyben a
köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben
részesül. Az Ltv. hatálya pedig csak magánszemélyekre terjed
ki, így a tulajdoni formák egyenjogúsága és egyenlő védelme nem
valósulhat meg. Az Ltv. egésze hasonló okból ellentétes még az
Alkotmány 9. § (2) bekezdésével is. A magánszemélyek
kifejezetten hátrányba kerülnek a más jogalanyokkal szemben. A
kizárólag őket terhelő speciális adónem miatt nem egyenlő
feltételekkel vesznek részt a gazdasági versenyben, ami sérti a
vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
Az Ltv. sérti a jogbiztonság elvét is, mert lényegében
visszamenőleges hatályú jogalkotást valósít meg, és emiatt
ellentétes a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a
továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdésével.
2. A második indítvány közel azonos az első indítvánnyal. Az
előzőeken túl kifejezetten hivatkozik az Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdésére, azt állítva, hogy az Ltv. egésze sérti az egyenlő
elbánás elvét, mivel a jogalkotó ésszerű indok nélkül,
önkényesen tett különbséget a magántulajdon egyes nemei között,
és a jövedelmi viszonyok tényleges figyelembe vétele nélkül
állapította meg az adókötelezettséget.
A jogbiztonságot azért sérti a törvény, mert hatálya a már
megindult, de még be nem fejeződött vagyonszerzésekre is
kiterjedt.
3. A harmadik indítványozó mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítását kéri, mert szerinte az Ltv.-
ben hiányzik az ingatlan számított értéke mellett felállított
törvényi vélelemmel szembeni ellenbizonyítás lehetősége. Mindez
az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és a 70/I. §-át sérti.
Az adó alapjának meghatározására szolgáló számított érték
kiszámítási szabályai nem biztosítják, hogy mindig a valóságnak
teljesen megfelelő eredményre jussunk a konkrét ingatlanok
esetében. A törvény vélelmet állít fel, és valós értékként
kezeli a törvényben írt számítási módszer szerint megállapított
számított értéket. Az alkotmányellenességet nem oldja fel az,
hogy az adózó az önkormányzati adóhatóság adót kivető
határozata ellen jogorvoslattal élhet, mert az önkormányzatok a
törvényben szabályozott számítási módtól nem térhetnek el.
Mindez kiüresíti az adókötelezettek jogorvoslathoz való
jogát, és a vagyonarányos közteherviselés sem valósulhat meg
mindaddig, amíg nem garantált, hogy az adózó az ingatlana
tényleges értékének megfelelő mértékű adót fizessen. Az
indítványozó az Alkotmánybíróság korábbi (a megdönthető
törvényes vélelemmel kapcsolatos) határozatára is hivatkozik.
Az AB határozatban előírt garanciák hiányoznak, ezért a törvény
alkotmányellenes módon hiányos.
Ezeken túl az Ltv.-ben szabályozott, az adó alapjának
meghatározására alkalmazott számítási mód (illetve a
szabályozás hiányos jellege) sérti a jogbiztonságot, az
állampolgárok számára kiszámíthatatlan, mert a számított érték,
valamint a valós érték közötti eltérés esetén nem tudják
eldönteni, hogy kell-e bevallást tenniük, avagy nem.
4. A negyedik indítványt az állampolgári jogok országgyűlési
biztosa terjesztette elő, aki indítványát időközben
kiegészítette, illetve módosította.
4.1. Az első, 2007. novemberében előterjesztett indítványában
az országgyűlési biztos a helyi adókról szóló 1990. évi C.
törvénynek (a továbbiakban: Htv.) az egyes adótörvények
módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban:
Amtv.) által módosított, építményadóra, illetve telekadóra
vonatkozó rendelkezéseit támadta.
A kifogásolt módosítás az adóalap és az adómérték
meghatározásának szabályait érintette. Ennek következtében
2009. január 1-jétől az építmény- és telekadó alapja
kizárólagosan az úgynevezett számított érték lett volna. A
számított érték meghatározása érdekében bekerült a Htv.-be egy
adóztatási célú értékelési módszertan. Ezzel az indítvány
benyújtásakor hatályos, a korrigált forgalmi érték szerinti
adóztatás és a m2 szerinti adóalap alkalmazásának lehetősége
megszűnt. Az Amtv. szerinti új értékelés az Ltv.-ben már
alkalmazott értékelési módszeren alapul. Az országgyűlési
biztos szerint ez a szabályozás nem a pontos forgalmi érték
megállapítására szolgál, hanem arra – amint azt a
törvényjavaslat indokolása is említi –, hogy az ingatlanok
egymás közti érték-arányait az adóalapban érvényre juttassa. Az
adóztatási módszertan gyakorlatilag azt a célt szolgálja, hogy
az ingatlanok egyedi – azaz a hatóság általi helyszíni szemle
alapján végrehajtott – értékelésére ne legyen szükség.
Megítélése szerint a 2009. január 1-jétől a Htv.-ben hatályba
lépő szabályozás az adóalap – az ingatlan számított értéke –
konkrét meghatározását illetően olyan tág mérlegelési
lehetőséget ad az önkormányzati adóhatóság részére a
vélelmezett értékhatárok keretei között, amellyel nem tesz
eleget a kiszámíthatóság követelményének, ugyanakkor a törvény
nem ad lehetőséget az adóalanynak a tényleges érték
bizonyítására. Az adójogban a becslést, illetve a vélelem
alkalmazását csak érdemi ellenbizonyítási lehetőség biztosítása
esetén szabad alkalmazni. Ennek hiányában nem biztosított, hogy
az adóztatás a tényleges jövedelemre, illetve vagyonra irányul.
A vélelem megdöntésére irányuló bizonyítás lehetőségét az
Alkotmány 70/I. §-ára figyelemmel kizárni nem lehet. Mindezek
alapján az országgyűlési biztos az Alkotmánybíróságról szóló
1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) és az
állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi
LIX. törvény (a továbbiakban: Obtv.) alapján indítványozta a
Htv. 2009. január 1-jétől hatályos 15-16., 21-22., 22/A. §-
ainak, továbbá 1. és 2. számú mellékletének, valamint a szoros
tárgyi és tartalmi összefüggés, hasonlóság okán az Ltv.
egészének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, valamint a 70/I. §-
ába ütközésének megállapítását, és e jogszabályhelyek
megsemmisítését.
4.2. Időközben az Országgyűlés az országgyűlési biztos által
megtámadott jogszabályokat az egyes adótörvények módosításáról
szóló 2008. évi VII. törvénnyel (a továbbiakban: Amtv2.)
ismételten módosította, ezért szükségesnek tartotta indítványa
kiegészítését.
4.2.1. A módosítás szerint a Htv. 7. § b) pontja úgy módosul,
hogy a vagyoni típusú adók (vagyis az építményadó és a
telekadó) alapját az önkormányzat – választása szerint – három
módon is, azaz a terület alapján tételes összegben, a korrigált
forgalmi érték alapulvételével, illetve a számított érték
alapján meghatározhatja. A számított érték alapú meghatározás
nem a tételes összegű (m2 alapú), illetve a korrigált érték
alapú adóalap — meghatározás helyébe lép, hanem azok mellett,
harmadik fajta adóalap — meghatározási lehetőség lesz. Az
Amtv2. 19-22. §-ai ennek megfelelően módosítják a Htv. 15-16.
és 21-22. §-ait. Álláspontja szerint az Amtv2. által
meghatározott – hármas – alternatív adóalap meghatározási
módban a számított érték alapú – tartalmilag az első módosítás
(Amtv.) által bevezetni rendelt – adóalap meghatározási módszer
a korábban leírtaknak megfelelően továbbra sem egyeztethető
össze az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és a 70/I. §-ával,
ezért indítványát ebben a kérdésben fenntartotta.
4.2.2. Az országgyűlési biztos indítványát kiterjesztette az
Amtv2.-nek a Htv.-t és Amtv.-t módosító rendelkezései hatályba
lépésére, illetve a hatályvesztésre, az alábbiak miatt.
Az Amtv2. 23. §-a szerint – az Amtv. 378. §-át módosítva – a
Htv. 22/A. §-a, az 52. §-ban meghatározott egyes fogalom-
meghatározások, valamint a Htv. 1. és 2. számú melléklete –
amely rendelkezések a számított érték fogalmát, az ehhez
kapcsolódó fogalmakat és az ezzel összefüggő besorolásokat
tartalmazzák – 2009. január 1-jén lépnek hatályba. Az Amtv2.
28. § (1) bekezdése szerint a Htv.-nek és az Amtv.-nek az
Amtv2. által módosított rendelkezései szintén 2009. január 1-
jén lépnek hatályba. Az Amtv2. 28. § (2) bekezdése ugyanakkor
akként rendelkezik, hogy az Amtv. 133. §-a (bizonyos
adókedvezményre vonatkozó rendelkezés), 136-137. §-a (az
építményadó tekintetében a számított adóalapra és az ezzel
összefüggő adómértékre vonatkozó rendelkezések), valamint 139-
140. §-a (a telekadó tekintetében a számított adóalapra és az
ezzel összefüggő adómértékre vonatkozó rendelkezések) nem
lépnek hatályba. Az Amtv2. tehát a saját szabályait 2009.
január 1-jével beépíti a Htv.-be és az Amtv.-be, míg az Amtv.
egyes rendelkezéseinek hatályba lépését megakadályozza
(„blokkolja”).
Az Amtv2. 29. § (2) bekezdése szerint az érdemi módosító
rendelkezések (az Amtv2. 1-24. és 31. §-ai), melyek az
építményadó és telekadó alapját és mértékét rögzítik, 2008.
május 2-án, vagyis a 2009. január 1-jei hatályba lépés előtt
hatályukat vesztik. Ennek következtében az Amtv. „blokkolt”
rendelkezései (133. §-a, 136-137. §-a és 139-140. §-a) nem
lépnek hatályba, az e rendelkezések helyére lépő tartalmi
módosítások pedig az Amtv2. 29. § (2) bekezdése miatt szintén
nem léphetnek hatályba, mert a hatályba lépés időpontja – 2009.
január 1. – előtt az Amtv2. 29. § (2) bekezdése alapján – 2008.
május 2-án — hatályukat vesztették. Álláspontja szerint a Htv.-
ben az adóalap és adómérték meghatározása 2009. január 1-jétől
továbbra is az alapterület, vagy korrigált forgalmi érték
alapján történhet.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az Amtv2. nem érintette
az Amtv. 141. §-át, amely beilleszti a Htv.-be – 2009. január 1-
jei hatályba lépéssel – a számított értéket meghatározó új
22/A. §-t, és az Amtv2. érintetlenül hagyja az Amtv. 7. és 8.
mellékletét, amelyek a Htv. – 2009. január 1-jétől hatályos –
1. és 2. számú mellékletének tartalmát határozzák meg. Mivel az
Amtv2. 29. § (2) bekezdése alapján a számított érték alapján
történő építmény és telekadó alap és mérték meghatározására
vonatkozó szabályok jóval a hatályba lépés előtt hatályukat
vesztik, a Htv. úgy tartalmaz 2009. január 1-jétől a számított
értékre vonatkozó szabályokat (22/A. §, valamint 1. és 2. számú
melléklet), hogy az a törvény egyéb rendelkezéseivel nem függ
össze, hiszen az országgyűlési biztos szerint azt a törvényben
szabályozott egyes helyi adók alapjának és mértékének
meghatározása során nem kell alkalmazni. Ez önmagában sérti a
normavilágosság alkotmányos követelményét. Az Ltv.-nek az Amtv.
410. §-ával módosított és 2009. január 1-jétől hatályos 5. §
(1) és (7) bekezdése a Htv. 2009. január 1-jétől hatályos 1. és
2. számú melléklete szerint rendeli a luxusadó alapját
meghatározni. (Az Ltv. eredeti 1. és 2. számú mellékletét az
Amtv. 442. §-a 2009. január 1-jével hatályon kívül helyezi.)
Az országgyűlési biztos szerint a fent ismertetett
szabályozási zavar nem egyeztethető össze a normavilágosság
Alkotmánybíróság által meghatározott követelményeivel, mert a
szabályozás értelmezhetetlen, jogbizonytalanságot teremt, nem
kiszámítható, és címzettjei számára előre nem látható. Az is
sérti a normavilágosság követelményét, hogy a luxusadó alapját
nem az Ltv., hanem a Htv. szabályai szerint kell meghatározni.
Az Amtv2. 29. § (2) bekezdésének az Országgyűlés által
történő elfogadása felveti a közjogi érvénytelenség kérdését
is. Ezt a törvényt az Országgyűlés az egyes adótörvények
módosításáról szóló T/5125. számú törvényjavaslat (a
továbbiakban: Javaslat) alapján fogadta el 2008. március 10-én.
A Javaslat eredetileg csak az általános forgalmi adóról szóló
2007. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Áfatv.) és az adózás
rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.)
módosítására irányult. A Javaslat „Hatályon kívül helyezendő
rendelkezések” alcíme alatt szereplő 20. § (2) bekezdése a
Javaslat 1-16. és 21. §-ai, az azokat megelőző alcímek,
valamint az 1. és 2. számú melléklete 2008. május 2. napján
történő hatályvesztéséről rendelkezett. A Javaslat módosítására
az Országgyűlés Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki
bizottsága nyújtott be bizottsági módosító javaslatot T/5125/4.
alszámon (a továbbiakban: módJ.). A módJ. a Javaslatot
kiegészítette a 16. §-t követően a 17-23. §-okkal.
A különböző – az Országgyűlés által elfogadott – módosító
javaslatok hatására a Javaslat eredeti 20. §-ának számozása 29.
§-ra változott. Noha a 20. § (későbbi 29. §) tartalmi
módosítására – az Országgyűlés honlapjáról letölthető irományok
szerint – senki nem tett javaslatot, az Országgyűlés által
elfogadott törvényszöveg a Magyar Közlöny 2008. évi 44.
számában úgy jelent meg, hogy a 29. § (2) bekezdése már azt
tartalmazta: „E törvény 1-24. és 31. §-ai, az azokat megelőző
alcímek, valamint e törvény 1. és 2. számú melléklete 2008.
május 2. napján hatályát veszti.”
Az országgyűlési biztos álláspontja szerint senki nem
kezdeményezte a Javaslat 20. §-ának tartalmi módosítását, ezért
a Magyar Közlönyben nem az Országgyűlés által elfogadott
normaszöveg került kihirdetésre. Véleménye szerint az Amtv2.
29. § (2) bekezdése esetében olyan törvényszöveg kihirdetésére
került sor, amelyet az Országgyűlés nem a Magyar Közlönyben
közzétett tartalommal fogadott el.
4.2.3. A fentiekben részletesen ismertetettekre figyelemmel,
az országgyűlési biztos kérte a Htv. 2009. január 1-jétől
hatályos, az Amtv., valamint az Amtv2. által meghatározott
tartalmú 15-16., 21-22., 22/A. §-ainak, továbbá 1. és 2. számú
mellékletének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, valamint a
70/I. §-ába ütközésének megállapítását, és e törvényi
rendelkezések megsemmisítését. Indítványt terjesztett elő
emellett annak megállapítására, hogy az Amtv2. 29. § (2)
bekezdését az Országgyűlés nem a Magyar Közlöny 44. számában
közzétett tartalommal fogadta el, és mint közjogilag
érvénytelen – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütköző –
alkotmányellenes törvényi rendelkezést semmisítse meg. Kérte
ezen túlmenően az Ltv.-nek az adóalap meghatározására vonatkozó
jelenleg (2008. májusában) hatályos 4. és 5. §-ának, valamint
1. és 2. számú mellékletének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe,
valamint a 70/I. §-ába ütközésének megállapítását és e
jogszabályhelyek megsemmisítését. Indítványozta továbbá az Ltv.-
nek az adóalap meghatározására vonatkozó, 2009. január 1-jétől
hatályos 4. és 5. §-ának – a normavilágosság elvét sértő módon
– az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, valamint a 70/I. §-ába
ütközésének megállapítását és megsemmisítését.
4.3. Egy további indítványozó utólagos normakontroll
keretében terjesztett elő kérelmet az Ltv. és az Amtv. 410. §-
a, valamint a luxusadó fővárosi alkalmazásáról szóló 13/2006.
(III. 29.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Ör.) és az azt
módosító 62/2007. (XII. 14.) Főv. Kgy. rendelet (a
továbbiakban: Örm.) alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére. Az Alkotmánybíróság az Ör. és az Örm.
alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett
indítványt az Ügyrend 28. § (2) bekezdése alapján
elkülönítette, és azt külön eljárásban bírálja el.
Az indítványozó többek között azt sérelmezi, hogy a luxusadó
alapját képező lakóingatlan számított értéke, amelyet az Ltv.-
ben meghatározott módszerek szerint kell megállapítani, nem
egyezik az ingatlan piaci értékével. Ez álláspontja szerint
részben annak az eredménye, hogy már az ún. korrekciós tényezők
sem fejezik ki a különböző ingatlanadottságok folytán kialakuló
értékkülönbségeket. Megítélése szerint az alkotmánysértés abból
adódik, hogy a típusingatlanok azonosításához szükséges adatok
nem állnak az önkormányzatok rendelkezésére, vagyis a jogalkotó
törvényi formában megoldhatatlan feladatra kötelezte az
önkormányzatokat, megsértve ezzel az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonságot.
Részletes számításokkal ellátott indítványában sérelmezi
továbbá, hogy az Ltv. nem rendelkezik arról, hogy egy ingatlan
több korrekciós tényezőjének milyen együttesét kell a számított
érték kiszámításakor szorzóul alkalmazni. E szabályozási hiány
– megítélése szerint – sérti a normavilágosság alkotmányos
követelményét, amelynek egyébiránt az sem felel meg, hogy az
Ltv. nyelvi és szerkesztési hibákban szenved. Ez az
indítványozó az Ltv.-t pro futuro, azaz 2009. december 31-i
hatállyal kéri megsemmisíteni, míg az Ltv. új 1. és 2. számú
mellékletének 2009. január 1-jei hatályba lépéséről rendelkező
Amtv. 410. §-ának a megsemmisítését az Ltv. új 1. és 2. számú
mellékleteinek hatálybalépése (azaz 2009. január 1.) előtt
kéri.
5. Az Alkotmánybíróság eljárása során megkereste az
Országgyűlés főtitkárát, aki rendelkezésre bocsátotta az Amtv2.
megalkotásával összefüggő irományokat. Az Alkotmánybíróság ezen
túlmenően észlelte, hogy az Országgyűlés időközben a jelen
eljárásban vizsgált törvényeket érintő újabb törvénymódosítást
fogadott el 2008. november 10-én, az utasok személyi
poggyászában importált termékek általános forgalmi adó és
jövedéki adó mentességéről szóló 2008. évi LXVIII. törvényt (a
továbbiakban: Amtv3.). Az Amtv3. ismételten módosította a Htv.
több rendelkezését, így a jelen eljárásban vizsgált
rendelkezéseit is, nevezetesen a 15-16. §-okat és a 21-22. §-
okat [Amtv3. 16. § (2)-(5) bekezdés]. Emellett az Amtv3.
módosította az Amtv.-nek a Htv.-t érintő módosításainak
hatályba lépéséről rendelkező 378. § (2) bekezdését [Amtv3. 17.
§ (1) bekezdés], valamint hatályon kívül helyezte (többek
között) az Amtv2.-nek a Htv.-t és az Amtv.-t érintő
módosításainak 2009. január 1-jei hatályba lépésére vonatkozó
rendelkezését [Amtv2. 28. § (1) bekezdése, hatályon kívül
helyezte az Amtv3. 19. § (1) bekezdés c) pontja], minek
következtében az Amtv2. említett módosításai nem lépnek
hatályba 2009. január 1-jén. Az Amtv3. hatályba lépése (és az
Amtv2. szerinti módosításokat hatályba léptető rendelkezés
hatályon kívül helyezése) következtében a Htv. 2009. január 1-
jétől hatályos szövegét az Amtv. eredeti, az Amtv.-nek az
Amtv3.-mal megállapított rendelkezései és az Amtv3.
rendelkezései állapítják meg. Az Alkotmánybíróság – állandó
gyakorlatának megfelelően – a módosított rendelkezésekre nézve
folytatta le a vizsgálatot.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat – tárgyuk részbeni
azonosságára tekintettel – egyesítette és egy eljárásban
bírálta el.
II.
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben
a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő
védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás
jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„19. § (3) E jogkörében az Országgyűlés (…)
b) törvényeket alkot;”
„24. § (1) Az Országgyűlés akkor határozatképes, ha a
képviselőknek több mint a fele jelen van.
(2) Az Országgyűlés a határozatait a jelenlévő képviselők
több mint a felének szavazatával hozza.”
„25. § (1) Törvényt a köztársasági elnök, a Kormány, minden
országgyűlési bizottság és bármely országgyűlési képviselő
kezdeményezhet.
(2) A törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg.
(3) Az Országgyűlés által elfogadott törvényt az Országgyűlés
elnöke aláírja, majd megküldi a köztársasági elnöknek.”
„26. § (1) A törvény kihirdetéséről, annak kézhezvételétől
számított tizenöt napon – az Országgyűlés elnökének sürgősségi
kérelmére öt napon – belül a köztársasági elnök gondoskodik. A
kihirdetésre megküldött törvényt aláírja. A törvényt a
hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és
vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”
2. A Htv.-nek az Amtv.-vel 2009. január 1-jei hatállyal
megállapított rendelkezései:
„3. A számított érték
22/A. § (1) Az önkormányzat az 1. számú mellékletben
meghatározott forgalmi értékhatárok keretei között – a helyben
kialakult értékviszonyokra figyelemmel – rendeletben
megállapítja ingatlan-fajtánként a típusingatlanra vonatkozó
települési átlagértéket.
(2) Ha a település egyes részein jelentősen eltérő
értékviszonyok alakultak ki, az önkormányzat értékövezeteket
jelöl ki és az így elkülönített értékövezetekben
ingatlanfajtánként településrészi átlagértékeket állapít meg.
Ha a településen kialakult értékviszonyok ingatlanfajtánként
eltérő értékövezetek kialakítását teszik szükségessé, akkor az
önkormányzat ingatlan-fajtánként állapíthatja meg az
értékövezeteket.
(3) A települési átlagértékek meghatározásáról és az
értékövezetek kialakításáról szóló rendelet előkészítése
érdekében a jegyző, mint önkormányzati adóhatóság megkeresheti
a vagyonszerzési illetékügyekben eljáró adóhatóságot. A
megkeresett adóhatóság ingatlan-fajtánként 15 napon belül közli
a megkeresést megelőző 18 hónapban a településen visszterhes
vagyonátruházási illeték alá eső ügyletek tárgyát képező
ingatlanok valamennyi általa ismert adatát, különösen az
ingatlan címét, forgalmi értékét, alapterületét. Az
adatszolgáltatás nem terjed ki az ingatlanhoz kapcsolódó
jogügylet alanyainak személyes adataira. Amennyiben a
településen valamely ingatlan-fajtát illetően a megkeresést
megelőző 18 hónapban visszterhes vagyonátruházási illeték alá
eső ingatlanszerzés nem történt, akkor a megkeresett adóhatóság
a településhez hasonló adottságú településen kialakult
értékviszonyokra tekintettel ingatlan-fajtánként a
típusingatlanra jellemző négyzetméterenkénti forgalmi
értékadatot közöl. A jegyző a megkapott és a nyilvántartásában
rendelkezésére álló adatok alapján javaslatot tesz az
önkormányzat számára a település értékövezeteire, s ingatlan-
fajtánként a típusingatlan települési, településrészi forgalmi
átlagértékeire. Az értékövezeteket és a települési,
településrészi átlagértékeket az önkormányzat a rendeletalkotás
évében kialakult értékviszonyokra figyelemmel két adóévre
határozza meg.
(4) Az önkormányzati adóhatóság az ingatlanra irányadó
települési, településrészi átlagérték alkalmazásával
adótárgyanként külön-külön kiszámítja az épület (épületrész)
adóköteles hasznos alapterületére, illetve a telek adóköteles
alapterületére vetített alapértéket.
(5) Ha az épület, épületrész több értékövezet határán
fekszik, akkor annak az értékövezetnek az irányadó
településrészi forgalmi átlagértékét kell alkalmazni, amerre az
épület, épületrész ablakainak többsége néz. Értékövezetekkel
határolt telek esetén, vagy ha az épületnek, épületrésznek az
egyes értékövezetekre azonos számú ablaka néz, akkor a magasabb
településrészi forgalmi átlagértéket kell alkalmazni.
(6) A kerületi önkormányzati adóhatóság a lakások és az
üdülők esetén a fővárosi önkormányzatnak a luxusadóról szóló
törvény felhatalmazása alapján alkotott rendelete szerinti
átlagértékeket alkalmazza.
(7) Az ingatlan fajtájának meghatározásakor az ingatlan-
nyilvántartásban feltüntetett állapot az irányadó. Amennyiben
az épület megnevezését az ingatlan-nyilvántartás nem
tartalmazza vagy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján
az ingatlan fajtája egyértelműen nem állapítható meg, akkor az
épületre kiadott legutolsó használatbavételi, fennmaradási
engedély alapján, használatbavételi, fennmaradási engedély
nélkül használatba vett épület esetén az építési engedély
alapján kell megállapítani az ingatlan fajtáját. Akkor is az
épületre kiadott legutolsó használatbavételi engedély,
fennmaradási engedély alapján kell megállapítani az ingatlan
fajtáját, ha az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett állapot
a legutolsó használatbavételi, fennmaradási engedélyben
foglaltaktól eltér. Engedély nélkül épített épület, illetve
engedély nélkül kialakított épületrész esetében a használati
mód, illetve használat hiányában a rendeltetési cél az
irányadó. Ha egy épület az előzőek alapján egyik ingatlan-
fajtába sem sorolható be, akkor azt egyéb nem lakás céljára
szolgáló épületnek kell tekinteni.
(8) Az adótárgy számított értéke a (4) bekezdés szerint
számított alapérték és az adott ingatlan-fajtára vonatkozó, a
2. számú mellékletben meghatározott korrekciós együtthatók
szorzata. Az önkormányzati adóhatóság a számított érték
meghatározásakor köteles figyelembe venni az adótárgynak
mindazokat a jellemzőit, amelyekhez a 2. számú melléklet
korrekciós tényezőt rendel.”
„52. § (E törvény alkalmazásában:)
51. típusingatlan: az adott ingatlanfajtába tartozó olyan
ingatlan, amelyet a 2. számú melléklet szerinti korrekciós
tényezők 1,00 szorzóihoz tartozó jellemzők határoznak meg. A
típusingatlan telek teljesen közművesített; bármely telekhatára
előtt szilárd burkolatú út van. A típus-ingatlant valamennyi
épület esetén az alábbiak szerint kell megállapítani: az épület
kora 10-30 év közötti; tégla, kő falazatú, illetve monolit
betonszerkezetű épület; a lakáshoz tartozó telek közművesített;
a telekhatár előtt szilárd burkolatú út van, továbbá:
a) egylakásos lakóépületben lévő lakás esetében: a lakás
egyedi fűtéssel ellátott összkomfortos vagy komfortos; 3
szobás; gépjárműtárolóval, 20 m3-t meghaladó űrtartalmú
úszómedencével azonban nem rendelkezik;
b) többlakásos lakó- és egyéb épületben lévő lakás esetében:
az a) pontban említetteken túlmenően a lakás szobáinak legalább
egyikében, de legfeljebb azok szobák felében az ablakok
épülettel, épületszerkezeti elemekkel körbezárt udvarra vagy
északi irányba nyílnak és a lakás az épület földszintjén,
magasföldszintjén, félemeletén, első emeletén helyezkedik el;
c) üdülő esetén: az üdülő félkomfortos;
d) kereskedelmi egység esetén: központos fűtési móddal
rendelkezik;
e) egyéb nem lakáscélú épület esetén: nincs további
korrekciós tényező;
(…)
55. forgalmi értékhatárok: az 1. számú mellékletben az egyes
megyékben településtípusonként [megyei jogú város, város,
község], illetve a fővárosi kerületekben a különböző ingatlan-
fajtákra jellemző négyzetméterenkénti alsó és felső érték;
56. ingatlan-fajta: az egylakásos lakóépületben lévő lakás, a
többlakásos lakóépületben, egyéb épületben lévő lakás, az
üdülő, a kereskedelmi egység, az egyéb nem lakáscélú épület, a
telek;
57. települési, településrészi átlagértékek: az önkormányzat
által – az 1. számú melléklet szerinti forgalmi értékhatárok
között – megállapított, az önkormányzati rendeletben a
településen, illetve településrészeken fekvő ingatlanfajták
típusingatlanaira meghatározott négyzetméterenkénti értékek;
58. az ingatlan alapértéke: az adó tárgyát képező ingatlan
adóköteles hasznos alapterülete, adóköteles alapterülete és az
ingatlan fajtája szerint irányadó települési, településrészi
átlagérték szorzata;
59. számított érték: az ingatlan alapértékének és a 2. számú
mellékletben az ingatlanfajtára meghatározott, az ingatlan
tényleges adottságai alapján figyelembe vehető korrekciós
tényezők szorzata;”
3. A Htv.-nek az Amtv3.-mal 2009. január 1-jei hatállyal
megállapított rendelkezései:
„15. § Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:
a) az építmény m2-ben számított hasznos alapterülete, vagy
b) az építmény korrigált forgalmi értéke, vagy
c) az építmény számított értéke.”
„16. § Az adó évi mértékének felső határa:
a) a 15. § a) pontja szerinti adóalap-megállapításnál 900
Ft/m2,
b) a 15. § b) pontja szerinti adóalap-megállapításnál a
korrigált forgalmi érték 3%-a,
c) a 15. § c) pontja szerinti adóalap-megállapításnál
ca) lakás esetén az adóalap 0,5%-a,
cb) a ca) pontba nem tartozó építmény esetén az adóalap 1,5%-
a.”
„21. § Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:
a) a telek m2-ben számított területe, vagy
b) a telek korrigált forgalmi értéke, vagy
c) a telek számított értéke.”
„22. § Az adó évi mértékének felső határa:
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalap-megállapításnál 200
Ft/m2,
b) a 21. § b) pontja szerinti adóalap-megállapításnál a
korrigált forgalmi érték 3%-a,
c) a 21. § c) pontja szerinti adóalap-megállapításnál
ca) lakáshoz tartozó telek, telekhányad esetén az adóalap
0,5%-a,
cb) a ca) pontba nem tartozó telek, telekhányad esetén az
adóalap 1,5%-a.”
4. Az Amtv2. rendelkezései:
„25. § Ez a törvény – a 27., 28. és 32. §-ban foglaltak
figyelembevételével – 2008. május 1. napján lép hatályba,
rendelkezéseit – a 26. és 33-35. §-okban foglaltak
figyelembevételével – ettől az időponttól kezdődően kell
alkalmazni.”
„28. § (2) Az Adómód tv. 133. §-a, 136-137. §-ai, 139-140. §-
ai nem lépnek hatályba.”
„29. § (2) E törvény 1-24. és 31. §-ai, az azokat megelőző
alcímek, valamint e törvény 1. és 2. számú melléklete 2008.
május 2. napján hatályát veszti.”
5. Az Amtv2.-nek az Amtv3. 19. § (1) bekezdés c) pontja
alapján 2008. december 1-jén hatályát vesztő rendelkezése:
„28. § (1) Az 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) és
2007. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Adómód tv.) e
törvénnyel módosított rendelkezései – a (2) bekezdésben
foglaltak figyelembevételével – 2009. január l-jén lépnek
hatályba.”
6. Az Ltv. jelenleg hatályos rendelkezései:
„A számított érték
5. § (1) A lakóingatlan fekvése szerinti önkormányzat, a
fővárosban a fővárosi önkormányzat (a továbbiakban:
önkormányzat) az 1. számú mellékletben meghatározott forgalmi
értékhatárok keretei között — a helyben kialakult
értékviszonyokra figyelemmel — rendeletben megállapítja
ingatlan-fajtánként a típusingatlanra vonatkozó települési
átlagértéket.
(2) Ha a település egyes részein jelentősen eltérő
értékviszonyok alakultak ki, az önkormányzat értékövezeteket
jelöl ki és az így elkülönített értékövezetekben lakóingatlan-
fajtánként településrészi átlagértékeket állapít meg. Ha a
településen kialakult értékviszonyok lakóingatlan-fajtánként
eltérő értékövezetek kialakítását teszik szükségessé, akkor az
önkormányzat lakóingatlan-fajtánként állapíthatja meg az
értékövezeteket.
(3) A települési átlagértékek meghatározásáról és az
értékövezetek kialakításáról szóló rendelet előkészítése
érdekében a jegyző, mint önkormányzati adóhatóság megkeresheti
a vagyonszerzési illetékügyekben eljáró adóhatóságot. A
megkeresett adóhatóság lakóingatlan-fajtánként 15 napon belül
közli a megkeresést megelőző 18 hónapban a településen
visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső ügyletek tárgyát
képező lakóingatlanok valamennyi általa ismert adatát,
különösen a lakóingatlan címét, forgalmi értékét,
alapterületét. Az adatszolgáltatás nem terjed ki a
lakóingatlanhoz kapcsolódó jogügylet alanyainak személyes
adataira. Amennyiben a településen valamely lakóingatlan-fajtát
illetően a megkeresést megelőző 18 hónapban visszterhes
vagyonátruházási illeték alá eső lakóingatlan szerzés nem
történt, akkor a megkeresett adóhatóság a településhez hasonló
adottságú településen kialakult értékviszonyokra tekintettel
lakóingatlan-fajtánként a típusingatlanra jellemző
négyzetméterenkénti forgalmi értékadatot közöl. A jegyző a
megkapott és a nyilvántartásában rendelkezésére álló adatok
alapján javaslatot tesz az önkormányzat számára a település
értékövezeteire, s lakóingatlan-fajtánként a típusingatlan
települési, településrészi forgalmi átlagértékeire. Az
értékövezeteket és a települési, településrészi átlagértékeket
az önkormányzat a rendeletalkotás évében kialakult
értékviszonyokra figyelemmel két adóévre határozza meg.
(4) Az önkormányzati adóhatóság a lakóingatlanra irányadó
települési, településrészi átlagérték alkalmazásával
adótárgyanként külön-külön kiszámítja a lakóingatlan hasznos
alapterületére vetített alapértéket.
(5) Ha a lakóingatlant magában foglaló épület több
értékövezet határán fekszik, akkor a lakóingatlan esetében
annak a közterületnek az irányadó településrészi forgalmi
átlagértékét kell alkalmazni, amerre a lakóingatlan ablakainak
többsége néz. Ha a lakóingatlannak az egyes értékövezetekre
azonos számú ablaka néz, akkor a magasabb településrészi
forgalmi átlagértéket kell alkalmazni. Ha a lakóingatlannak
közterületre néző ablaka nincs, vagy ablakainak többsége nem
közterületre néz, akkor az alacsonyabb településrészi forgalmi
átlagértéket kell alkalmazni.
(6) A lakóingatlan fajtájának meghatározásakor az ingatlan-
nyilvántartásban feltüntetett állapot az irányadó. Amennyiben
az épület megnevezését az ingatlan-nyilvántartás nem
tartalmazza vagy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapján
az ingatlan fajtája egyértelműen nem állapítható meg, akkor az
épületre kiadott legutolsó használatbavételi, fennmaradási
engedély alapján, használatbavételi, fennmaradási engedély
nélkül használatba vett épület esetén az építési engedély
alapján kell megállapítani az ingatlan fajtáját. Akkor is az
épületre kiadott legutolsó használatbavételi engedély,
fennmaradási engedély alapján kell megállapítani az ingatlan
fajtáját, ha az ingatlan-nyilvántartásban feltüntetett állapot
a legutolsó használatbavételi, fennmaradási engedélyben
foglaltaktól eltér. Engedély nélkül épített épület, illetve
engedély nélkül kialakított épületrész esetében a használati
mód, illetve használat hiányában a rendeltetési cél az
irányadó.
(7) A lakóingatlan számított értéke a (4) bekezdés szerint
számított lakóingatlan-alapértéknek és az adott lakóingatlan-
fajtára vonatkozó, a 2. számú mellékletben meghatározott
korrekciós együtthatók szorzata. Az önkormányzati adóhatóság a
számított érték meghatározásakor köteles figyelembe venni a
lakóingatlan mindazon a jellemzőit, amelyekhez a 2. számú
melléklet korrekciós tényezőt rendel.”
„11. § (1) Felhatalmazást kap az önkormányzat, hogy
illetékességi területén e törvény alapján — az adóévet megelőző
év december 15-ig kihirdetett — rendeletben megállapítsa a
lakóingatlan fajtáinak települési átlagértékeit az 1. számú
mellékletben meghatározottak figyelembevételével, továbbá, hogy
illetékességi területén értékövezeteket állapítson meg.
(2) Amennyiben az önkormányzat az (1) bekezdés, illetve a 13.
§ (2) bekezdés szerinti határidőig nem alkot rendeletet, akkor
a település egészére az 1. számú mellékletben foglalt, a
település besorolásának és a lakóingatlan fajtájának megfelelő
értékhatár középértékét kell települési átlagértéknek
tekinteni.”
7. Az Ltv. 2009. január 1-jétől hatályos rendelkezései:
„5. § (1) A lakóingatlan fekvése szerinti önkormányzat, a
fővárosban a fővárosi önkormányzat (a továbbiakban:
önkormányzat) a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a
továbbiakban: Htv.) 1. számú mellékletében meghatározott
forgalmi értékhatárok keretei között — a helyben kialakult
értékviszonyokra figyelemmel — rendeletben megállapítja
ingatlan-fajtánként a típusingatlanra vonatkozó települési
atlagértéket.
(…)
(7) A lakóingatlan számított értéke a (4) bekezdés szerint
számított lakóingatlan-alapértéknek és az adott lakóingatlan-
fajtára vonatkozó, a Htv. 2. számú mellékletében meghatározott
korrekciós együtthatók szorzata. Az önkormányzati adóhatóság a
számított érték meghatározásakor köteles figyelembe venni a
lakóingatlan mindazon a jellemzőit, amelyekhez a Htv. 2. számú
melléklete korrekciós tényezőt rendel.”
„11. § (1) Felhatalmazást kap az önkormányzat, hogy
illetékességi területén e törvény alapján – az adóévet megelőző
év december 15-ig kihirdetett – rendeletben megállapítsa a
lakóingatlan fajtáinak települési átlagértékeit a Htv. 1. számú
mellékletében meghatározottak figyelembevételével, továbbá,
hogy illetékességi területén értékövezeteket állapítson meg.
(2) Amennyiben az önkormányzat az (1) bekezdés, illetve a 13.
§ (2) bekezdés szerinti határidőig nem alkot rendeletet, akkor
a település egészére a Htv. 1. számú mellékletében foglalt, a
település besorolásának és a lakóingatlan fajtájának megfelelő
értékhatár középértékét kell települési átlagértéknek
tekinteni.”
III.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az indítványok részben már kihirdetett, de még hatályba
nem lépett jogszabályok (az Ltv. és a Htv. 2009. január 1-jétől
hatályos rendelkezései) vizsgálatát is kérik. Az
Alkotmánybíróság elsőként azt a kérdést válaszolta meg, hogy
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára
irányuló (az Abtv. 1. § b) pontja szerinti) eljárásban
vizsgálható-e még nem hatályos jogszabály. A kihirdetéssel a
jogszabály (jelen esetben törvény) létrejövetelének záró
mozzanata megtörténik, a jogszabály belép az érvényes jogi
normák közé. Az időbeli hatály későbbi kezdete ezt a
létrejöveteli folyamatot nem érinti. Az Alkotmánybíróság
gyakorlata azt mutatja, hogy a már kihirdetett, de még hatályba
nem lépett jogszabály alkotmányellenessége vizsgálható, az
alkotmányellenesség megállapítása esetén a megsemmisített
jogszabály(rész) nem lép hatályba. A 267/B/2000. AB határozat
megállapította, hogy „[a]z Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (2) bekezdése
alapján az Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett,
de még hatályba nem lépett törvény is képezheti
alkotmánybírósági eljárás tárgyát. Amennyiben a kifogásolt
rendelkezések alkotmányellenessége megállapítást nyer, a
hatályos jogszabályok vizsgálata során megállapított
eredménytől eltérően a következmény a hatálybalépés
elmaradása.” (ABH 2002, 1126, 1129.) Ugyanígy járt el az
Alkotmánybíróság a 34/1992. (VI. 1.) AB határozat (ABH 1992,
192.) meghozatalakor is, melyben megállapította azt is, hogy a
részbeni megsemmisítés folytán a törvény milyen szöveggel lép
majd hatályba.
2. Az Alkotmánybíróság ezután az Amtv2.-vel összefüggésben az
országgyűlési biztos indítványában felvetett közjogi
érvénytelenség kérdését vizsgálta. Ennek érdekében az
Alkotmánybíróság – az Országgyűlés főtitkára által megküldött
irományok alapján – megvizsgálta az Amtv2. létrejöttének
folyamatát.
2.1. Az Amtv2. alapjául szolgáló, a Kormány által benyújtott
Javaslatot az Országgyűlés a Magyar Köztársaság
Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY
határozat (a továbbiakban: Házszabály) 140. § (1) bekezdésének
alkalmazásával, a Házszabálytól való eltéréssel fogadta el. Az
eredeti Javaslat mindössze 22 számozott §-t és két mellékletet
tartalmazott. A 20. § (2) bekezdése szólt a módosító
rendelkezéseknek (a Javaslat 1-16. és 21. §-ainak) a hatályba
lépés tervezett napja (2008. május 1.) utáni napon, 2008. május
2-án történő hatályvesztéséről. A törvénykezdeményezésre
jogosult Kormány szándéka – a Javaslat alapján – arra irányult,
hogy a módosító rendelkezések csak azután veszítsék hatályukat,
ha a módosító törvény (Amtv2.) is hatályba lép (vagyis az új
rendelkezéseknek a módosított törvényekbe való beépülése után)
és a módosított rendelkezések (Áfatv. és az Art. új szabályai)
is hatályba lépnek (2008. május 1-jén).
Az országgyűlési vita során a Javaslathoz számos módosító
indítványt nyújtottak be. Mivel az Országgyűlés a Javaslatot a
Házszabálytól eltéréssel tárgyalta és az Amtv2.-t így is
fogadta el, ezért a Házszabály 106. § (9) bekezdésétől eltérően
a zárószavazás előtt nem készült az eredeti Javaslatot a
módosításokkal együtt tartalmazó egységes törvényszöveg.
A szavazás előtt a Költségvetési, számvevőszéki és pénzügyi
bizottság T/5125/11. számú bizottsági ajánlása összefoglaló
jelleggel és szövegszerűen tartalmazta a benyújtott és
támogatásra javasolt módosításokat. Az eredeti Javaslathoz
képest a hatályba léptető rendelkezésekben lényeges eltérés
volt. A bizottsági ajánlásban szereplő (a korábbi vita során
bizottsági, illetve képviselői módosító indítványként
benyújtott) módosítások (a Htv. és az Amtv. új szabályai)
hatályba lépésére 2009. január 1-jét jelölték meg. Az
ajánlásban és a módosító indítványokban a Javaslat eredeti 20.
§-ára (azaz a módosítások hatályba lépése utáni „ön-
deregulációra”) nézve szövegszerű javaslat nem szerepelt. Az
Országgyűlés ezek után (egységes szövegjavaslat hiányában)
2008. március 10-én az ajánlás egyes pontjairól (közöttük a
Htv. és az Amtv. új szabályait beiktató 5. és azok hatályba
lépéséről rendelkező 9. pontjairól) szavazott, majd a
módosításokkal együtt szavazott az egész Javaslatról (129/192.
sz. jegyzőkönyv). A T/5125/11. számú bizottsági ajánlás a
bevezetőjében utalt a §-ok számozásában szükséges
változtatásokra. Eszerint: „[a]mennyiben a módosító javaslat a
törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek
számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat
elfogadása esetén ezek értelemszerűen megváltoznak a
törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében,
hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is.” A
szavazást követően – az Országgyűlés főtitkárának tájékoztatása
szerint – az egységes kihirdetendő törvényszöveget az
előterjesztő képviselője (az iratokon szereplő bélyegző
tanúsága szerint a Pénzügyminisztérium államtitkára) készítette
el és küldte meg aláírásra.
2.2. A fentiek szerint tehát az eredeti, a
törvénykezdeményezési joggal bíró Kormány által beterjesztett
törvényjavaslat 20. §-a rendelkezett az akkor még csak az
Áfatv.-t és az Art.-t érintő módosításoknak a hatályba lépést
követő egy napon belüli hatályon kívül helyezéséről. Az eredeti
20. § (2) bekezdésének a szövege így szólt: „E törvény 1-16. és
21. §-ai, az azokat megelőző alcímek, valamint e törvény 1. és
2. számú melléklete 2008. május 2-án hatályát veszti.” A
Javaslatnak ez a megoldása illeszkedett ahhoz a tervezett
előíráshoz, mely szerint a módosító rendelkezések alapvetően
2008. május 1-jén hatályba lépnek és az így módosított Áfatv.
és Art. új („beépített”) szabályait is ettől a naptól kell
alkalmazni. Az országgyűlési vita során, a módosító javaslatok
hatására – értelemszerűen – az „ön-dereguláló” 20. §-nak is új
számot kellett kapnia. A végleges, kihirdetésre szánt szövegben
végül ez a 29. § lett. Az eredeti 20. §-hoz képest a
kihirdetett 29. §-ban a más §-okra hivatkozás, vagyis magának a
(2) bekezdésnek a szövege is eltér. Az új szöveg szerint: „E
törvény 1-24. és 31. §-ai, az azokat megelőző alcímek, valamint
e törvény 1. és 2. számú melléklete 2008. május 2-án hatályát
veszti.” Lényeges körülmény az Alkotmánybíróság megítélése
szerint, hogy a § szövegének (a 29. §-ban szereplő, hivatkozott
§-számok) megváltoztatását a vita során senki nem javasolta.
Az országgyűlési irományok és jegyzőkönyvek alapján azonban
egyértelműen megállapítható, hogy a Htv.-re és az Amtv.-re
vonatkozó, az eredeti Javaslathoz képest módosításként
benyújtott új szabályok 2009. január 1-jei hatályba lépésére a
módosító indítványok szövegszerű javaslatot tettek (T/5125/4.
sz. bizottsági módosító indítvány), arról az Országgyűlés a
bizottsági ajánlások szerinti szavazáskor döntést hozott.
2.3. Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy az
Amtv2. 29. § (2) bekezdésének egy lényeges részéről, vagyis a
2009. január 1-jén hatályba lépő módosított törvényi
rendelkezések 2008. május 2-án történő hatályvesztéséről, az
Országgyűlés nem hozott – és arra irányuló javaslat hiányában –
nem is hozhatott döntést. Az Alkotmánybíróság — az 1/1999. (II.
24.) AB határozatban lefektetett elv szerint — a törvény
végleges szövegében szükséges, a módosítások végrehajtása utáni
számszerűségi összhang megteremtését technikai, szerkesztési
változtatásoknak tekinti, és erre nem alapít
alkotmányellenességet. (ABH 1999, 25, 46-47.) Ez az elv azonban
a Javaslat 20. § (2) bekezdésében eredetileg szerepelt 21. §-ra
utalás esetén alkalmazható, hiszen annak csak a számozása (a
sorszáma) módosult és 31. § lett belőle, az Országgyűlés által
elfogadott módosítások számszerű beépítése után. Az eredeti
Javaslatba a módosító indítványokkal utólag beiktatott 17-24. §-
ok, mint más törvényeket módosító rendelkezések
hatályvesztésére azonban nem alkalmazható automatikusan a
Javaslat eredeti 1-16. §-aira a Kormány által előterjesztett
2008. május 2-án történő hatályvesztés. Egy később hatályba
lépő törvénymódosításnak (az Amtv2. 17-24. §-ainak) a hatályba
lépése előtti hatályon kívül helyezése az eredeti Javaslat
koncepciójától lényegesen eltérő új elem, nem technikai,
számozási összhangot megteremtő változtatás. Nem egyszerűen
arról van szó, hogy a szövegbe betoldott újabb módosítások vagy
törlések miatt máshova kerülő rendelkezések új, megfelelő
sorszámot (§, bekezdés, pont, alpont) kapnak, és ezekhez az új
számokhoz igazítják a végleges szöveg megszerkesztésekor a már
meglévő, vagy újonnan beiktatott hivatkozásokat. A módosító
törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezése nem technikai
vagy számozási kérdés, hanem a jogszabály időbeli
érvényességével (és ezen keresztül a jogbiztonsággal)
összefüggő olyan lényeges mozzanat, melyről az Országgyűlésnek
(a törvényalkotási eljárásban arra jogosultsággal rendelkező
személy vagy szerv konkrétan erre irányuló javaslata alapján)
kifejezetten rendelkeznie kell. Az a körülmény, hogy a szavazás
előtti bizottsági ajánlásokban (T/5125/11.; T/5125/14.)
felhívták a figyelmet arra, hogy a Javaslat elfogadása esetén a
törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében,
hivatkozásában, az erre történő külön utalás nélkül is
értelemszerűen megváltozik az egyes §-ok és bekezdések
számozása, vagy a pontok jelölése, nem tekinthető a
törvényalkotási folyamat érdemi részének. Az átszámozás azért
sem alapozhatta meg az Amtv2. 17-24. §-ai 2008. május 2-án
történő hatályon kívül helyezését, mivel az eredeti Javaslat 1-
16. §-ai változatlanul 1-16. §-ként szerepelnek a
törvényszövegben is.
2.4. A 8/2003. (III. 14.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
alkotmányos követelményként rögzítette, hogy „jogalkotásra csak
a jogbiztonság alkotmányos elvének megfelelően kerülhet sor. A
jogbiztonság elve megköveteli, hogy a jogalkotás, s ennek
részeként a jogszabályok módosítása, hatályba léptetése ésszerű
rendben történjék, a módosítások egyértelműen követhetőek és
áttekinthetőek legyenek mind a jogalanyok, mind a jogalkalmazó
szervek számára.” A 63/2003. (XII. 15.) AB határozat szerint
„az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata, hogy magának a
jogalkotási eljárásnak az alkotmányosságát is vizsgálja és dönt
a »formai hibás törvényhozási eljárás« alkotmányosságáról.”
(ABH 2003, 676, 683-684.)
Az Alkotmánybíróság a 29/1997. (IV. 29.) AB határozatában
megállapította, hogy a közjogi érvénytelenség a norma formai
alkotmányellenességének egyik változata. (ABH 1997, 122, 128.)
Az 52/1997. (X. 14.) AB határozat rendelkező része megismételte
azt a korábbi tételt, mely szerint a jogalkotás során
elkövetett eljárási alkotmánysértés önmagában megalapozza a
törvény megsemmisíthetőségét (ABH 1997, 331, 332.), az
indokolás pedig megállapította, hogy a súlyos eljárási
szabálytalanság közjogi érvénytelenséget idéz elő. A 39/1999.
(XII. 21.) AB határozat leszögezte, hogy a törvényalkotási
folyamat egyes eljárási szabályainak betartása a törvény
érvényességének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető
jogállami követelménye (ABH 1999, 325, 349.). A 30/2000. (X.
11.) AB határozat szerint „[a]z Alkotmánybíróság gyakorlata
folyamatosan nagy hangsúlyt helyezett az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésében foglalt rendelkezésre, mely szerint a Magyar
Köztársaság független, demokratikus jogállam. A jogállamiság
részét képező döntéshozatali eljárási szabályok megsértése a
döntés közjogi érvénytelenségét eredményezheti.” (ABH 2000,
202, 207.) A 62/2003. (XII. 15.) AB határozat hangsúlyozta:
„[a] demokratikus jogállam feltételezi továbbá a demokratikusan
elfogadott eljárási szabályokat, illetve az azoknak megfelelő
döntéshozatalt. (…) Az alkotmányos jelentőségű eljárási
szabályok megsértése formailag érvénytelen (közjogi
érvénytelenség) és illegitim döntést eredményez. Az Alkotmányra
visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott
döntésnek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus
legitimitása.” (ABH 2003, 637, 647.)
Az idézett megállapításokat az Alkotmánybíróság a 4/2006.
(II. 15.) AB határozatban megerősítette. E határozatban
foglalkozott a részleges közjogi érvénytelenség kérdésével is,
melynek lényege abban állt, hogy a törvényalkotási eljárás
egyes szabályainak megsértése következtében az alkotmányosnak
tekintett rendelkezéseket nem semmisítette meg, az ezen kívüli,
a demokratikus törvényalkotás eljárási szabályainak a
betartását nélkülöző törvénymódosításokat viszont igen. (ABH
2006, 101, 114-115.) Az Alkotmánybíróság a jogalkotási eljárás
vizsgálata során „nem pusztán az eljárási szabálytalanság
tényét, hanem annak sajátosságát, illetőleg súlyát is
mérlegeli.” (675/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1320, 1324.)
Így például az 50/1998. (XI. 27.) AB határozatban vizsgált
esetben a Házszabály kisebb súlyú megsértése nem tette a
szabályszerűen megalkotott törvényt alkotmányellenessé, a
kisebb súlyú eljárási hiba nem valósította meg az Alkotmány 2.
§ (1) bekezdésében deklarált jogállamiság, és vele
összefüggésben a jogbiztonság sérelmét. (ABH 1998, 387, 397-
398.) Jelen esetben azonban nem egyszerűen a Házszabály
megsértéséről van szó, hanem (az alábbiak szerint) felvetődik a
törvényalkotással összefüggő alkotmányi rendelkezések
megsértése is. Az Alkotmánybíróság a 675/B/2001. AB
határozatban – az Alkotmány 25. § (3) bekezdésére utalva –
hangsúlyozta, hogy az Alkotmány rendelkezései alapján a
köztársasági elnökhöz kihirdetésre az Országgyűlés által
elfogadott törvényt kell megküldeni, és az elnök csak ezzel
kapcsolatban teljesítheti az Alkotmány 26. § (1) bekezdésében
foglalt – a törvény kihirdetésére vonatkozó – kötelezettségét.
(ABH 2002, 1320, 1325.)
2.5. Az Alkotmánybíróság – a fentiek alapján –
megállapította, hogy az Országgyűlés az Amtv2. 29. § (2)
bekezdését a kihirdetésre került tartalommal nem fogadta el, ez
a rendelkezés a demokratikus jogállamiság részét képező
eljárási szabályok szerint nem jött létre. Az Amtv2. 29. § (2)
bekezdése és annak a Magyar Közlönyben megjelent tartalommal
való kihirdetése — az alábbiak szerint — súlyosan sérti az
Alkotmánynak a törvényalkotásra vonatkozó rendelkezéseit is. Az
Alkotmány 19. § (3) bekezdés b) pontja értelmében az
Országgyűlés törvényeket alkot. Az Alkotmány 24. §-a szerint az
Országgyűlés a határozatait alapvetően a határozatképes számban
jelenlévő képviselők több mint a felének szavazatával hozza. A
25. § (1) bekezdése alapján törvényt a köztársasági elnök, a
Kormány, minden országgyűlési bizottság és bármely
országgyűlési képviselő kezdeményezhet. A 25. § (2) bekezdése a
fentiekkel összhangban kifejezetten megerősíti, hogy „[a]
törvényhozás joga az Országgyűlést illeti meg.” Mindezek
alapján csak az a szöveg tekinthető törvénynek, melyet az
Országgyűlés az arra jogosult(ak) javaslata(i) alapján az
előírt többséggel megszavazott. Az Amtv2. 29. § (2) bekezdése
nem tekinthető ilyen szövegnek, azt az Országgyűlés –
ellentétben a törvény többi részével – nem szavazta meg. Az
Alkotmány 25. § (3) bekezdése értelmében az Országgyűlés elnöke
az Országgyűlés által elfogadott törvényt írja alá, és azt
küldi meg (a törvény kihirdetése céljából) a köztársasági
elnöknek. Az Országgyűlés által meg nem szavazott törvényszöveg
aláírása és a köztársasági elnöknek való megküldése az
Alkotmány 25. § (3) bekezdésének sérelmét is jelenti. Ezért az
Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Amtv2. 29. § (2)
bekezdése közjogilag érvénytelen, és mint ilyet az
Alkotmánybíróság az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján a törvény
kihirdetése napjára (2008. március 17.) visszamenőleges
hatállyal megsemmisítette. A törvény kihirdetése napjára
történő visszamenőleges hatályú (ex tunc) megsemmisítés azt
eredményezi, hogy az Amtv2.-t úgy kell tekinteni, hogy az a 29.
§ (2) bekezdése nélkül jött létre és lépett 2008. május 1-jén
hatályba. Mivel az Amtv2. 29. § (2) bekezdése hatályon kívül
helyező rendelkezés lett volna, ezért az általa hatályon kívül
helyezni szándékozott Amtv2. 1-24. §, a 31. § és az 1. és 2.
számú mellékletei nem vesztették hatályukat. Ez azt jelenti,
hogy a módosításoknak az Országgyűlés eredeti szándéka szerint
kellene beépülniük a módosított törvényekbe, így az Amtv.-be és
a Htv.-be. Az Amtv2. rendelkezéseinek 2009. január 1-jével
történő hatályba lépését [a hatályba léptető Amtv2. 28. § (1)
bekezdésének a hatályon kívül helyezésével] azonban időközben
megakadályozza az Amtv3. Ez nem érinti az Amtv2. 29. § (2)
bekezdésének fentiek szerint megállapított
alkotmányellenességét.
2.6. Az Alkotmánybíróság az Amtv3.-mal kapcsolatban az
alábbiakra mutat rá. Az Alkotmánybíróság eljárása során az
állampolgári jogok országgyűlési biztosa által benyújtott
indítvány megküldése mellett megkeresést intézett az
Országgyűléshez az Amtv2. megalkotásával összefüggésben. A
megkeresésből és az indítványból kiderült, hogy az
Alkotmánybíróság az Amtv2. 29. § (2) bekezdés közjogi
érvénytelensége körében is vizsgálódik. Az országgyűlési biztos
egyértelműen felvetette, hogy az Országgyűlés nem azzal a
tartalommal szavazta meg a törvényt, mint amit az Országgyűlés
elnöke aláírt, és ami a Magyar Közlönyben megjelent. Az
Alkotmánybíróság megkeresésére kapott válasz szerint az Amtv2.
elfogadása során az Országgyűlés felhatalmazást adott az
elfogadott módosító javaslatokból következő hivatkozás-
változások átvezetésére, továbbá, hogy az Alkotmánybíróság
korábbi határozatainak [1/1999. (II. 24.) AB határozat; 4/2006.
(II. 15.) AB határozat] megfelelően történt a végleges szöveg
megállapítása, így a hatályba lépés egyértelműen
megállapítható.
Az Országgyűlés válaszlevele megszületésekor az Országgyűlés
előtt folyamatban volt az utasok személyi poggyászában
importált termékek általános forgalmi adó és jövedéki adó
mentességéről szóló T/6289. sz. törvényjavaslat vitája. A
törvényjavaslat módosításokkal egységes (zárószavazás előtti)
szövege 2008. november 6-án készült el. (T/6289/8.) Ehhez az
egységes javaslathoz maga az előterjesztő (a Kormány) egy
nappal később (2007. november 7-én) módosító indítványt
nyújtott be (T/6289/9.), mely új 16-17. §-ként beillesztette a
Htv.-t és az Amtv.-t módosító szabályokat, a záró rendelkezések
közé pedig az Amtv2.-t érintő rendelkezéseket. A
törvényjavaslatot az Országgyűlés 2008. november 10-én
elfogadta, kérte annak sürgősséggel való kihirdetését, melynek
eleget téve a köztársasági elnök a törvényt aláírta, azt a
Magyar Közlöny november 15-i számában kihirdették. A Kormány
által benyújtott T/6289/9. sz. módosító indítvány a módosítások
előterjesztése okaként a folyamatban lévő alkotmánybírósági
eljárást és az országgyűlési biztos indítványát jelölte meg. Az
Alkotmánybíróság az ügyben sem a Kormányt, sem a
pénzügyminisztert nem kereste meg.
2.7. Az Amtv3. preambuluma szerint a törvényt az Országgyűlés
a harmadik országokból beutazó személyek által importált
termékek után fizetendő hozzáadottérték-adó és jövedéki adó
alóli mentesítésről szóló 2007/74/EK tanácsi irányelv (a
továbbiakban: Irányelv) végrehajtására alkotta meg. Az Amtv3.
21. §-ába foglalt jogharmonizációs záradék (azaz maga a
normaszöveg is) megerősíti ezt: „ez a törvény (…) az
irányelvnek való megfelelést szolgálja.” A záradék a Htv.-t, az
Amtv.-t és az Amtv2.-t módosító rendelkezések után helyezkedik
el, ezzel azt a látszatot kelti, mintha a kérdéses
törvénymódosításokra az Irányelv végrehajtása miatt lett volna
szükség. A Htv., az Amtv., valamint az Amtv2. módosítása
azonban az Irányelvvel semmilyen kapcsolatban nem áll. A
Kormány módosító indítványa elfogadásának hatására az
Országgyűlés az Amtv3.-ből tulajdonképpen egy adóügyi
„salátatörvényt” hozott létre. Az Alkotmánybíróság az Amtv3.-
mal kapcsolatban is hangsúlyozni kívánja a 8/2003. (III. 14.)
AB határozatban megállapított, az Indokolás fenti, 2.4.
pontjában idézett alkotmányos követelményt, melyet az ilyen
törvényalkotási megoldások figyelmen kívül hagynak. Ezen
túlmenően, az Alkotmánybíróság fontosnak tartja annak
kiemelését, hogy a 108/B/2000. AB határozatban felhívta a
jogalkotó figyelmét arra, hogy az úgynevezett „salátatörvények”
gyakorlata esetenként alkotmányossági aggályokat vet fel. „A
jogalkotással szemben alkotmányos követelmény, hogy a
jogszabályok szerkesztése és módosítása (hatályon kívül
helyezése, kiegészítése stb.) ésszerű és áttekinthető legyen.
Jogállamiság értékét súlyosan veszélyeztetheti az olyan
törvényszerkesztési gyakorlat, mely logikai kötelék nélkül
kapcsolja össze számos törvény megváltoztatását, mivel a
követhetetlen és áttekinthetetlen változtatások alááshatják a
jogbiztonság értékét, a jogrendszer világosságát és
áttekinthetőségét. (…) A jogbiztonságot elsősorban az olyan
salátatörvények veszélyeztetik, melyek tartalmi összefüggés
nélkül úgy rendelkeznek különböző törvényekről, hogy a
képviselők, valamint a jogkereső közönség számára a változások
nehezen követhetővé válnak” (ABH 2004, 1414, 1418-1419.) A
8/2004. (III. 25.) AB határozat ezen túlmenően utalt arra, hogy
„[k]ülönféle természetű életviszonyoknak egyetlen törvényben
történő szabályozása torzíthatja a törvény rendelkezéseit,
illetőleg leronthatja érthetőségét azáltal, hogy kétséget hagy
azt illetően, hogy melyik életviszonyra milyen szabályokat kell
alkalmazni. (…) Ezért az ilyen törvények esetében a
törvényhozónak nagyfokú körültekintéssel kell eljárnia.” [ABH
2004, 144, 159. megerősítette a 4/2006. (II. 15.) AB határozat,
ABH 2006, 101, 114.] Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden
„salátatörvény” önmagában alkotmányellenes lenne, ennek
megítélését az Alkotmánybíróság esetről-esetre végzi el. Az
Alkotmánybíróság – erre irányuló kifejezett indítvány hiányában
– nem állapíthatta meg az Amtv3. részleges
alkotmányellenességét, de megjegyzi, hogy jelen esetben az
Irányelv végrehajtására megalkotott törvény „salátatörvénnyé”
alakítása nem áll összhangban a jogállamiság alapvető
követelményeivel. A Htv. módosítása nincs semmilyen
összefüggésben az Irányelv végrehajtásával, és az Amtv3. a
címében sem utal arra, hogy további adóügyi törvények
módosítására is sor kerül benne.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság a formai alkotmányossági kérdések
megvizsgálása után az indítványokban felvetett tartalmi
kérdéseket vizsgálta meg. Elsőként ezek közül a luxusadó
kizárólagos és a helyi építményadó, valamint telekadó
alternatív adóalapjának, a számított értéknek a meghatározására
vonatkozó szabályokat tekintette át. Néhány – az
alkotmányossági vizsgálat szempontjából nem lényeges – eltérés
mellett a számított értékre vonatkozó szabályozás a jelenleg
hatályos Ltv.-ben, az Ltv. 2009. január 1-jétől hatályos
szövegében és a Htv. (Amtv3.-mal megállapított) 2009. január 1-
jétől hatályos szövegében szó szerint azonos. Ezért az
Alkotmánybíróság a három szabályozást egyszerre tekintette át.
Az alábbi megállapítások mindhárom szabályozásra vonatkoznak.
1.1. Mivel a számított érték képezi az adó alapját, ahhoz
igazodik az adófizetési kötelezettség mértéke, illetve a
luxusadó esetén az, hogy egyáltalán terheli-e adókötelezettség
az adóalanyt (aki főszabály szerint az ingatlan tulajdonosa). A
számított érték elnevezés is azt jelzi, hogy ez a jogalkotó
által tudottan nem az ingatlan valódi forgalmi értéke, hanem
egy (valamilyen módon) kiszámított érték, vagyis összeg. A
számított érték meghatározásának törvényi menete a következők
szerint írható le.
a) A szabályozás kiinduló pontja törvény, melyben az
Országgyűlés meghatározza, hogy az ország egyes megyéiben és a
fővárosi kerületekben legalább mennyit és legfeljebb mennyit
érnek az ingatlanok, azaz megállapítja a számított érték alsó
és felső forgalmi értékhatárait, az egyes ingatlanfajták
minimális és maximális négyzetméterértékének rögzítésével. [Az
Ltv. jelenleg (2008. december 31-ig) hatályos 5. § (1)
bekezdése szerint ez a törvény maga az Ltv., és ennek 1. számú
melléklete határozza meg a forgalmi értékhatárokat. 2009.
január 1-jétől a forgalmi értékhatárokat megállapító törvény a
Htv. lesz, annak az Amtv.-vel megállapított 1. számú melléklete
tartalmazza a forgalmi értékhatárokat.] A törvényben rögzített
forgalmi értékek a törvény felhatalmazása alapján alkotott
(alkotandó) helyi önkormányzati rendelet alapjául, keretéül
szolgálnak.
b) A törvényben (az Ltv., majd a Htv.) meghatározott
értékhatárokon belüli további értékhatárok és értékövezetek –
adott települési önkormányzat területére érvényes – kialakítása
érdekében az önkormányzat jegyzője, — mint önkormányzati
adóhatóság, — megkeresheti a vagyonszerzési illetékügyekben
eljáró adóhatóságot, annak érdekében, hogy a települési
átlagértékek meghatározásáról és az esetleges értékövezetek
kialakításáról szóló rendeletet előkészítse. A jegyző nem
köteles megkeresni a vagyonszerzési illetékügyekben eljáró
adóhatóságot.
c) Ha a települési önkormányzat jegyzője megkeresést intéz az
adóhatósághoz, akkor a megkeresett adóhatóság ingatlan-
fajtánként 15 napon belül közli a megelőző 18 hónapban a
településen visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső
ügyletek tárgyát képező ingatlanok valamennyi általa ismert
adatát (különösen: az ingatlan címe, forgalmi értéke,
alapterülete). Az adatszolgáltatás nem terjed ki az ingatlanhoz
kapcsolódó jogügylet alanyainak személyes adataira.
d) Ha a településen bizonyos ingatlan-fajtára nézve a
megkeresés előtti 18 hónapban visszterhes vagyonátruházási
illeték alá eső ingatlanszerzés nem történt, akkor az
adóhatóság a hasonló adottságú településen kialakult
értékviszonyok alapján jellemző négyzetméterenkénti forgalmi
értékadatot közöl.
e) A jegyző a megkapott és a nyilvántartásában rendelkezésére
álló adatok alapján javaslatot tesz az önkormányzat számára a
település értékövezeteire, s ingatlan-fajtánként (lakás, üdülő)
a típusingatlan települési, településrészi forgalmi
átlagértékeire. Ha a jegyző nem kereste meg az adóhatóságot,
akkor a saját nyilvántartása alapján készíti el a javaslatot.
f) Az értékövezeteket és a települési, településrészi
átlagértékeket az önkormányzat — a rendeletalkotás évében
kialakult értékviszonyokra figyelemmel — két adóévre határozza
meg. Alapesetben az önkormányzat a törvényben meghatározott
forgalmi értékhatárok keretei között ingatlan-fajtánként a
típusingatlanra vonatkozó települési átlagértéket állapítja meg
(azaz egy értéket állapít meg), eközben a helyben kialakult
értékviszonyokra figyelemmel van. Ha a település egyes részein
jelentősen eltérő értékviszonyok alakultak ki, az önkormányzat
értékövezeteket köteles kijelölni és ezekben a külön
értékövezetekben állapítja meg ingatlan-fajtánként a
településrészi átlagértékeket. (Arra is van mód, hogy ne
övezetenként, azaz területi alapon, hanem ingatlan-fajtánként
állapítsa meg az önkormányzat az eltérő értékövezeteket.)
Ilyenkor tehát több értéket állapít meg az önkormányzat.
g) A megalkotott Ör. alapján az önkormányzati adóhatóság az
ingatlanra irányadó települési, településrészi átlagérték
alkalmazásával adótárgyanként külön-külön kiszámítja az épület
(épületrész) adóköteles hasznos alapterületére, illetve a telek
adóköteles alapterületére vetített alapértéket. (Az Ltv. és a
Htv. is tartalmaz arra nézve további részletszabályokat, ha az
épület, épületrész több értékövezet határán fekszik, akkor
annak az értékövezetnek az irányadó településrészi forgalmi
átlagértékét kell alkalmazni, amerre az épület, épületrész
ablakainak többsége néz. Értékövezetekkel határolt telek
esetén, vagy ha az épületnek, épületrésznek az egyes
értékövezetekre azonos számú ablaka néz, akkor a magasabb
településrészi forgalmi átlagértéket kell alkalmazni.) Lényeges
szabály, hogy a fővárosi kerületi önkormányzati adóhatóság a
lakások és az üdülők esetén a fővárosi önkormányzatnak a
luxusadóról szóló törvény felhatalmazása alapján alkotott
rendelete szerinti átlagértékeket alkalmazza, vagyis sem a
luxusadó, sem az esetleg számított értékre alapított kerületi
építményadó esetén nem a fővárosi kerület, hanem a főváros
rendelkezik rendeletalkotási hatáskörrel.
h) Az átlagértékből, mint alapértékből az úgynevezett
korrekciós tényezők hatására alakul ki az adótárgy végleges
számított értéke. A végleges számított érték a jegyző által
kiszámított alapérték és az adott ingatlan-fajtára vonatkozó, a
Htv.-nek az Amtv.-vel megállapított 2. számú mellékletében
meghatározott korrekciós együtthatók szorzata. Az önkormányzati
adóhatóság a számított érték meghatározásakor köteles
figyelembe venni az adótárgynak mindazon jellemzőit, amelyhez a
2. számú melléklet korrekciós tényezőt rendel.
i) A folyamat lezárásaképpen az adóalany bevallása alapján az
adóhatóság kivetéssel (adóhatósági határozattal) állapítja meg
a konkrét adófizetési kötelezettséget.
1.2. A szabályozás lényegi mozzanata, hogy törvény határozza
meg az egyes értékeket (az értékhatárok között), vagyis az
Országgyűlés vélelmezi, hogy az egyes megyékben és a főváros
egyes kerületeiben az ingatlanok legalább és legfeljebb mennyit
érnek. Ezt követően a települési önkormányzat rendeletben
határozza meg az átlagértékeket, vagyis azt, hogy a törvényi
határok között az adott településen, az adott utcában lévő
ingatlan (lakás, üdülő, vagy telek) egy négyzetmétere hány
forint értékű. Ez az érték képezi a vagyoni típusú adó alapját.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás lényeges
eleme az, hogy az önkormányzatok a rendelet megalkotása során
egyrészt nem térhetnek el a törvényi értékhatároktól, másrészt
nem kötelesek beszerezni a tényleges forgalmi értékadatokat,
harmadrészt, ha a jegyző mégis beszerzi az adóhatóságtól a
tényleges adatokat, ahhoz az önkormányzat a rendelet
megalkotása során a törvény szerint nincsen kötve. Ha az
önkormányzat nem alkotja meg az értékövezetekről a rendeletét,
akkor a település egészére a Htv. 1. számú mellékletében
foglalt, a település besorolásának és a lakóingatlan fajtájának
megfelelő értékhatár középértékét kell települési átlagértéknek
tekinteni [Ltv. 11. § (2) bekezdés].
1.3. Az alkotmányossági vizsgálat alá vont szabályozás
elemzése alapján megállapítható, hogy a számított érték egy
szorzat. A szorzat elemeit kivétel nélkül jogszabály (törvény
és/vagy helyi rendelet) határozza meg. A jogszabályok szerint
ezt az értéket kell az ingatlan értékének tekinteni. Sem a
rendeletben megalkotott értékövezet szerinti átlaggal, sem a
törvényi értékhatárokkal, sem a korrekciós tényezők mértékével
szemben az adózó – a szabályozás normatív jellege miatt – nem
élhet a rendes bíróságok előtt a tények ellenőrzésére is
alkalmas valódi jogorvoslattal (kifogással vagy
ellenbizonyítással). Az adó alapjának a számított érték
szerinti megállapítása lényegében vélelmezett adatokra épül,
vagyis megdönthetetlen törvényi vélelmet alkalmaz. Mindezt az
Ltv. Indokolása is hangsúlyozta, leszögezve: „A törvény szerint
a luxusadó valójában egy értékalapon működő ingatlanadó. Az
értékalapú adóztatás érdekében a törvény egy adóztatási célú
értékelési módszertant is tartalmaz, melynek lényege nem a
piaci ár, a forgalmi érték meghatározása, hanem az egyes
ingatlanok közötti értékarányok érvényre juttatása.
Természetesen az adóztatási célú érték (a számított érték) nem
szakad el a piaci értéktől, mert az visszterhes vagyonszerzési
illetékezés során nyert illetékhivatali adatokon alapszik.” Az
Indokolásból látszik, a jogalkotó nem törekedett arra, hogy a
tényleges vagyoni viszonyokkal arányos közteherviselést
vezessen be az Ltv.-vel. Ezek a megállapítások a Htv.-be
alternatív adóalapként bekerülő számított érték alapú
ingatlanadókra is vonatkoznak.
1.4. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a Htv. jelenleg
is és 2009. január 1. után is ismer a számított értéken alapuló
adóztatástól eltérő egyedi érték-meghatározáson alapuló
adóztatást, a korrigált forgalmi érték formájában. A Htv. 52. §
13. pontja szerint a „korrigált forgalmi érték: az illetékekről
szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték 50%-
a.” Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a
továbbiakban: Itv.) 68. § (1) bekezdése szerint a
vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték
megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték
az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző bejelenti,
illetve az ingatlanügyi hatóság a hozzá érkezett vagyonszerzési
ügy iratait továbbítja az állami adóhatóságnak, vagy a
vagyonszerzésről az állami adóhatóság más módon tudomást
szerez. Az Itv. 69. §-a szerint az illeték alapjául szolgáló
forgalmi értéket az illeték fizetésére kötelezett fél köteles
bejelenteni a jogügylet vagy a hagyaték bejelentésekor, ha e
kötelezettség őt terheli. Más esetben az állami adóhatóság
felhívására kitűzött határidő alatt kell a forgalmi értéket
bejelenteni. Az Itv. 70. § (2) bekezdése értelmében az állami
adóhatóság a forgalmi értéket helyszíni szemle, összehasonlító
értékadatok alapján, valamint az illeték fizetésére kötelezett
nyilatkozata ismeretében – szükség esetén külső szakértő
bevonásával – állapítja meg. Ezen túlmenően, az állami
adóhatóság a forgalmi érték megállapítása érdekében az
összehasonlító értékadatok közül köteles a törvényben
meghatározott érték-meghatározó szempontokat mérlegelni. A
korrigált forgalmi érték meghatározása is e módon történik,
azaz egyedileg, ingatlanonként, és azzal szemben az érintett
ügyfél az Itv. és az Art. szabályai szerint érdemi (tartalmi)
ellenbizonyítással, és jogorvoslattal élhet. Az adott ingatlan
konkrét korrigált forgalmi értékét nem jogszabályok, hanem a
jogalkalmazók állapítják meg.
2. Az Alkotmánybíróság a szabályozás áttekintése után – az
indítványok alapján – megvizsgálta, hogy a számított értékre
vonatkozó szabályozás összeegyeztethető-e a jogállamiságból
fakadó jogbiztonság követelményeivel. Ennek során elsőként azt
vizsgálta, hogy a számított érték alapú adóztatás Ltv.-ben és
Htv.-ben szabályozott módja az egyes értékhatárok rögzítésekor
és a települési értékek meghatározására vonatkozó
szabályozáskor nem ad-e túl tág teret az önkormányzati
képviselő-testületeknek. [Ltv. 4. és 5. §-a, Htv. 2009. január
1-jétől hatályos 22/A. §-a.]
2.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe
foglalt jogállamiság és az abból fakadó jogbiztonság tartalmát
már számos határozatában értelmezte. A 109/2008. (IX. 26.) AB
határozatban ezeket megerősítve megállapította: „Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint nemcsak a túlzottan
altalánosan (elvontan) megfogalmazott szabályok sértik a
jogbiztonság elvét, de az is, ha a jogalkalmazói döntés
jogszabályi kereteit a jogalkotó egyáltalán nem, vagy olyan
túlzottan tágan határozza meg, hogy a jogalkalmazó szinte
teljes egészében saját belátása szerint hozhat döntést. Ez
ugyanúgy megnyitja az utat a szubjektív, önkényes jogalkalmazás
előtt, mint mikor a jogalkotó a normavilágosságot sértő módon
alkotja meg az alkalmazandó norma szövegét.” (ABK 2008.
szeptember, 1179, 1192.) Az idézett határozat kötetlen
„jogalkalmazói” döntésről tesz említést, a vizsgált
jogszabályokban (Htv. és Ltv.) a jogalkalmazó (önkormányzati
adóhatóság) döntése éppen hogy kötött. A szabályozás
elemzéséből azonban nyilvánvaló, hogy a számított értéken
alapuló adóztatás jelenlegi formája szerint az Ltv. és a Htv.
alkalmazása során a települési önkormányzatok rendelete (az
adott ingatlan értékövezeti besorolása) határozza meg
(determinálja) az adó alapjának konkrét egyedi mértékét. A
döntés tehát rendeleti formát ölt, de a rendelet
megalkotásával, az ingatlanok értékövezetekbe sorolásával,
közvetlenül meghatározottá válik egy ingatlan értéke. Valójában
tehát ez tekinthető az említett határozat szerinti
„jogalkalmazói” döntésnek.
2.2. E döntés során az önkormányzat jogosult, de nem köteles
beszerezni a tényleges ingatlanforgalmi adatokat, de ha be is
szerzi őket, azokhoz nincsen kötve. Az Ltv. Indokolása szerint:
„Az adóztatási célú értékelési módszer alapgondolata, nem az
ingatlan pontos forgalmi (piaci) értékének meghatározása, hanem
az ingatlanok közötti értékarányok leképezése. (…) A települési
forgalmi érték valamint az értékövezetek meghatározásához a
települési önkormányzat (adatkérés formájában) kérheti az
illetékhivatal segítségét is, azonban alapvető fontosságú, hogy
a helyben lakó képviselők és köztisztviselők ismerik a helyi
ingatlan-forgalmi viszonyokat, s ez alapján képesek
meghatározni a települési forgalmi értéket. A forgalmi értékek
meghatározása során a települési önkormányzatnak is az ún.
típusingatlanból (mely nem más, mint az ingatlanfajta azon
modellingatlana, melyhez a 2. számú melléklet szerinti
korrekciós tényezők értéke 1,00) kell kiindulnia.” Az
önkormányzat a törvényi értékhatárok között lényegében
szabadon, kötöttség nélkül határozhatja meg az egyes értékeket,
sőt dönthet úgy is, hogy nem alkotja meg a rendeletet. Ez ahhoz
vezet, hogy az egész településre nézve a törvényi értékhatárok
közötti átlag kerül alkalmazásra. Jelen szabályozás lehetőséget
ad az önkényes, kötetlen önkormányzati döntéshozatalra, mellyel
az ingatlan értéke, és ezzel összefüggésben az adókötelezettség
úgy határozható meg, hogy ezzel az adóhatósági határozat érdemi
bírósági felülvizsgálata is kizárt, mivel az önkormányzati
rendeletet a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság nem
vizsgálhatja felül, arra egyedül az Alkotmánybíróság jogosult.
A közhatalmi döntés meghozatalára való korlátozás nélküli
felhatalmazás problémájával az 5/1997. (II. 7.) AB határozat is
szembesült, és alkotmányellenességet állapított meg emiatt.
(ABH 1997, 55, 66.)
3. Az Alkotmánybíróság a jelen ügy elbírálása szempontjából
is lényeges alkotmányos követelményt rögzített a 39/1997. (VII.
1.) AB határozatában: „A közigazgatási határozatok
törvényessége bírósági ellenőrzésének szabályozásánál
alkotmányos követelmény, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és
kötelezettségeket az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében
meghatározott feltételeknek megfelelően érdemben elbírálhassa.
A közigazgatási döntési jogkört meghatározó szabálynak
megfelelő szempontot vagy mércét kell tartalmaznia, amely
alapján a döntés jogszerűségét a bíróság felülvizsgálhatja.”
(ABH 1997, 263.) Ebben a határozatban az Alkotmány 50. § (2)
bekezdésének az 57. § (1) bekezdésre tekintettel történő
értelmezése kapcsán az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy nem
csupán az a jogszabály lehet alkotmányellenes, amely
kifejezetten kizárja a jogkérdésen túlmenő bírói
felülvizsgálatot, vagy annak a közigazgatási mérlegeléssel
szemben olyan kevés teret hagy, hogy az ügy megfelelő
alkotmányos garanciák közötti érdemi elbírálásáról nem
beszélhetünk, hanem az olyan jogszabály is, amely az
igazgatásnak korlátlan mérlegelési jogot adván semmilyen
jogszerűségi mércét nem tartalmaz a bírói döntés számára sem.
[ABH 1997, 263, 272.; a határozatban foglaltakat megerősítette:
67/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 411, 416.; 33/2002.
(VII. 4.) AB határozat, ABH 2002, 173, 184.; 53/2002. (XI. 28.)
AB határozat, ABH 2002, 327, 335.; 39/2007. (VI. 20.) AB
határozat, ABH 2007, 464, 497.; 17/2008. (III. 12.) AB
határozat, ABK 2008. március, 261, 265.; 37/2008. (IV. 8.) AB
határozat, 438, 443.; 210/B/1999. AB határozat, ABH 2005, 879,
882.; 534/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1187, 1188.]
3.1. A luxusadó és a helyi építményadó is úgynevezett
kivetéses adó. A kivetést tartalmazó adóhatósági határozat
fellebbezhető, majd bíróság előtt megtámadható. A számított
érték jogszabályban rögzített jellege miatt az érték-
megállapítás érdemben (a valódi piaci értékviszonyokra
figyelemmel) még akkor sem vitatható, ha a számított érték az
adózó hátrányára tér el jelentősen az ingatlan piaci értékétől.
A vizsgált szabályozás megfosztja a bíróságokat a közigazgatási
határozat tényleges felülvizsgálatától, attól, hogy az
Alkotmány 50. § (2) bekezdésébe és 57. § (1) bekezdésébe
foglalt jogukat gyakorolják. Mindez az alábbiak szerint a
jogállamisággal is ellentétes helyzetet eredményez. Az érdemi
bírói felülvizsgálat hiányát egyértelműen a jogállamisággal
kapcsolta össze a 4/1998. (III. 1.) AB határozat, megállapítva
a következőket: „Az Alkotmánybíróság a bírósági eljáráshoz való
jogot nemcsak formális, hanem tartalmi követelmények szerint is
vizsgálja. (…) [A] vizsgált szabályok önkényesen, ésszerű indok
nélkül kötik a bíróságot az egyedi ügyek megítélhetősége
tekintetében, akadályozzák a bíróságot, hogy a perbe vitt
jogokat és kötelezettségeket érdemben elbírálhassa,
alkalmazásuk az igazságszolgáltatás tekintélyét sértik. Az
Alkotmánybíróság megítélése szerint e rendelkezések
ellentétesek a jogállamiság elvével. Az Alkotmány valóban nem
azt garantálja, hogy a bírói eljárás eredménye minden esetben
helyes lesz, de azt garantálja, hogy ne szülessen olyan
törvényi szabály, amely ezt eleve kizárja. Az anyagi igazság
érvényre juttatását ellehetetlenítő szabályozás éppúgy sérti az
Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállamiság elvét, mint az
eljárási garanciák hiánya.” (ABH, 1998, 71, 77.) Más
megfogalmazásban: „[a] csupán »formális jogorvoslati lehetőség«
ezért gyakorlatilag értelmetlen, sérti az Alkotmány 57. § (1)
is (5) bekezdését. Ezen alkotmányi rendelkezések ugyanis
tartalmilag a jogok és kötelezettségek érdemben való
elbírálhat[óságát] garantálják. Az Alkotmánybíróság 39/1997.
(VII. 1.) AB határozatában megfogalmazott alkotmányos
követelmény ennek az elvnek az érvényesítését teszi mindenki
számára kötelezővé.” (61/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 1091,
1093.). A már idézett 109/2008. (IX. 26.) AB határozat nemcsak
a közigazgatási döntések kiszámíthatatlansága miatt, hanem a
közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának valódi
lehetőségét kiüresítő szabályozásra tekintettel állapította meg
az alkotmányellenességet. A közigazgatási határozattal szembeni
hatékony, érdemi bírói felülvizsgálat lehetőségének kizárása
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott
jogállamiság követelményét. (ABK 2008. szeptember, 1179, 1193.)
3.2. Mindezek alapján megállapítható, hogy az Ltv. és a Htv.
számított értékre vonatkozó konkrét szabályai sértik az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság elvét.
Egyrészt azáltal, hogy az egyes ingatlantulajdonosok egyedi
adókötelezettségének fennállását és az adókötelezettség konkrét
alapját és mértékét a törvények felhatalmazása alapján olyan
jogszabály (helyi önkormányzati rendelet) határozhatja meg,
melynek megalkotási szabályai nem zárják ki azt, hogy az
önkormányzati testület önkényesen, csak saját bevételi
szempontjait figyelembe véve rögzítse az értékhatárokat.
Másrészt ellentétes a jogállamisággal az a szabályozási mód,
mely szerint az egyedi adókötelezettséget tartalmazó
adóhatósági határozat elleni valódi jogorvoslat és érdemi
bírósági felülvizsgálat azért kizárt, mert a jogorvoslati fórum
és a bíróság sem vizsgálhatja az ingatlan értékének tényleges
meghatározását, hiszen egyikük sem vizsgálhatja felül az
önkormányzatok (egyébként kötetlen vagy alig kötött)
rendeletét. A két jellemző együttes jelenléte a jogállamiságra
különösen veszélyes állapotot eredményezett.
3.3. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a rendelkező rész
2. pontjában megsemmisítette a Htv.-ből a számított értékre
vonatkozó elsődleges szabályokat. Az indítványban kifejezetten
megjelölt törvényi rendelkezések mellett az ezekkel közvetlen
és nyilvánvaló szoros tárgyi összefüggésben álló szabályokat
(az értelmező rendelkezések egy részét) is megsemmisítette az
Alkotmánybíróság. A Htv. további, a számított érték — mint
adóalap — bevezetésével távolabbi összefüggésben lévő
szabályainak vizsgálata túllépne az alkotmányossági vizsgálat
keretein, annak elvégzése az Alkotmánybíróság határozata után a
jogalkotó feladatát képezi. A Htv. a számított értéken alapuló
szabályok nélkül is alkalmazható törvény, az eddig ismert és
hatályos (és 2009. január 1-jétől továbbra is hatályos) kétféle
adóalap-meghatározási módszer nem veszélyezteti az
önkormányzatok bevételeit. Az Ltv. azonban teljes egészében a
számított értéken alapuló adófajta. A fentiek alapján
alkotmányellenesnek talált szabályozás miatt közvetlenül csak a
jelenleg hatályos Ltv. 4. és 5. §-ának, valamint a 11. §-ának
és 1. és 2. számú mellékletének a megsemmisítése indokolt, de e
szabályok nélkül az Ltv. alkalmazhatatlanná válik. Egy
alkalmazhatatlan adótörvénynek a jogrendszerben maradása a
jogbiztonságra súlyos sérelemmel járna, ezért — az
országgyűlési biztos indítványának helyt adva — az
Alkotmánybíróság az egész törvényt megsemmisítette. Az
Alkotmánybíróság jelen határozat rendelkező részében az Ltv. és
a Htv. felsorolt normaszövegeiben kifejezetten említett
mellékleteket is megsemmisítette, mivel azok a megsemmisített
rendelkezésekkel szoros tárgyi összefüggésben állnak [54/1992.
(X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 268.; 28/1994. (V. 20.)
AB határozat, ABH 1994, 134, 137.; 34/1994. (VI. 24.) AB
határozat, ABH 1994, 177, 181.; 67/1997. (XII. 29.) AB
határozat, ABH 1997, 411, 416.; 33/2002. (VII. 4.) AB
határozat, ABH 2002, 173, 182.; 17/2006. (I. 17.) AB határozat,
ABH 2006, 281.; 42/2008. (IV. 17.) AB határozat, ABK 2008.
április, 456, 464.]. A rendelkező rész 2. pontjában foglalt
megsemmisítés következtében a Htv. a megsemmisített módosítások
nélkül, az „eredeti” szövegével marad hatályban 2009. január 1-
jétől.
4. A jogállamisággal összefüggő fenti megállapítások
közvetlen összefüggést mutatnak az Alkotmány közteherviselésre
vonatkozó rendelkezésével. Az adókötelezettség az Alkotmány
70/I. §-án nyugvó, a közterhekhez való hozzájárulás alapvető
alkotmányos kötelezettségének az egyik formája. [„Az Alkotmány
70/I. §-a az állampolgárok egyik alapvető kötelezettségeként
mondja ki, hogy mindenki köteles jövedelmi és vagyoni
viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni. E
hozzájárulás módját és mértékét az adókról, az illetékekről, a
vámokról stb. szóló törvények állapítják meg.” 61/1992. (XI.
20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; „Az Alkotmánybíróság az
Alkotmánynak a közteherviselés kötelezettségét meghatározó
70/I. §-ában foglalt rendelkezése alapján abból indult ki, hogy
az adó a közkiadások finanszírozásának egyik forrása. Az adó
felhasználásával szemben támasztott követelmény, hogy abból az
állami feladatok teljesítésével összefüggő költségeket kell
fedezni.” 10/1998. (IV. 8.) AB határozat, ABH 1998, 107, 111.;
„Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az adó elsődleges
rendeltetése, hogy az adófizetés révén a természetes és jogi
személyek az Alkotmány 70/I. §-a szerint jövedelmi és vagyoni
viszonyaiknak megfelelően hozzájáruljanak a közterhekhez, azaz
megteremtsék a pénzügyi fedezetet az állami szervek
fenntartásához, illetőleg – az állami újraelosztás révén – a
különböző közérdekű feladatok ellátásához.” 31/1998. (VI. 25.)
AB határozat, ABH 1998, 240, 246.]
4.1. Az adókötelezettség teljesítésének mikénti szabályozása
ezért nemcsak a jogállamisággal, hanem értelemszerűen az
alapvető jogot tartalmazó 70/I. §-sal is szoros összefüggésben
van. Az előzőekben az Alkotmánybíróság az adóalap és az
adómérték meghatározásának önkényes jellegét, valamint az
ellene igénybe vehető jogorvoslat (bírósági felülvizsgálat)
korlátozottságát vizsgálta, és ezek miatt alkotmányellenességet
is megállapított. A jogállamisággal ellentétes adójogi
szabályozással szembeni aggályok sokasodnak, ha az adó
alapjának vagy az adókötelezettségnek vélelemmel történő
meghatározása eszközéhez nyúl a jogalkotó, mint ahogyan ezt
jelen esetben is tette. A vélelem alkalmazására a jogalkotónak
(az alábbiak szerint) csak kivételesen van lehetősége, akkor,
ha a jövedelem tényleges mértéke nem állapítható meg. A
korábban ismertetett, hatályos és az Alkotmánybíróság
határozata következtében a Htv.-ben a jövőre is hatályban
maradó korrigált forgalmi érték szerinti adóztatás lehetősége
egyértelműen bizonyítja, hogy lehetséges az adó alapjául
szolgáló érték egyedi meghatározása, azaz a vélelem
alkalmazásának feltétele nem adott.
4.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy: „[o]yan
esetben, ha a jövedelem tényleges mértéke általában nem
állapítható meg, a jogalkotónak jogában áll – a gazdasági,
pénzügyi szempontokat figyelembe véve – a fizetendő adó
mértékének megállapítására különböző jogalkotási technikákat
választani. Önmagában tehát nem feltétlenül alkotmányellenes,
ha a jogalkotó átalánnyal vagy törvényes vélelem felállításával
szabályoz. Rámutat azonban az Alkotmánybíróság arra, hogy
mindkét esetben alkotmányos korlátot jelent az Alkotmány 70/I.
§-ában megfogalmazott elv, amely szerint mindenki csak
jövedelmi, vagyoni helyzetével arányosan köteles a közterhekhez
hozzájárulni. A megdönthető törvényes vélelem esetében, annak
fogalmából következik, hogy addig áll fenn, amíg annak
ellenkezőjét nem bizonyították. (…) A törvényes vélelem ugyanis
csupán a jogszabályszerkesztés és a jogalkalmazás
egyszerűsítésének kivételes eszköze. A vélelem kivételessége
abban is áll, hogy az állam az őt általában terhelő bizonyítási
kötelezettség teljesítése nélkül jövedelemszerzést feltételez,
amely után adót szed be. A bizonyítási kötelezettség tehát
megfordul, azonban a törvényes vélelem megdöntésére irányuló
bizonyítás lehetőségét az Alkotmány 70/I. §-ára figyelemmel
kizárni nem lehet. Tehát alkotmányos követelmény, mint arra az
Alkotmánybíróság rámutatott, hogy a tényleges helyzet
bizonyításának feltételeit az adó megfizetésére kötelezett
részére biztosítani kell. Az Alkotmánybíróság álláspontja
szerint tehát csak kivételként és többletgaranciák mellett
kerülhet sor az adóeljárásban a vélelem alkalmazására, és nem
lehet eszköze nem valós jövedelem adóztatásának.” [57/1995.
(IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 284, 285-286.] Az előző
határozatot megerősítette az 5/1997. (II. 7.) AB határozat (ABH
1997, 55.), és emellett rögzítette, hogy magát az
átalányadózást és a törvényes vélelmet, mint adótechnikai
megoldást nem találja alkotmányosan kifogásolhatónak, ha azokat
kivételesen alkalmazza a jogalkotó, és a vélelem megdöntésére
is lehetőséget biztosít (ABH 1997, 58.). A konkrét adójogi
szabályozást megvizsgálva az 5/1997. (II. 7.) AB határozatban
az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az továbbra is vélelem
alapján állapítja meg az adókötelezettséget, de „[e] vélelemmel
szemben a törvény csupán mentességi eseteket és kivételeket
állapít meg.” (ABH 1997, 59.) Ezen túlmenően: „Azáltal tehát,
hogy a törvény e körben az ellenbizonyítás lehetőségét nem
biztosítja, az állam adott esetben nem valós jövedelmet
adóztat, ami alkotmányellenes, sérti az Alkotmány 70/I. §-át.”
(ABH 1997, 61.) Az 57/1995. (IX. 15.) AB határozatban
foglaltakat (a vélelem alkalmazásával összefüggésben)
megerősítette a 8/2007. (II. 28.) AB határozat is (ABH 2007,
148, 161.).
A több határozattal is megerősített, az adójogban alkalmazott
vélelemmel szembeni ellenbizonyítás hiányát jelen ügyben tovább
árnyalják tehát az alábbi körülmények. A Htv.-ben és az Ltv.-
ben az adóalap meghatározása valójában az Alkotmánybíróság
említett határozataiban [57/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH
1995, 284, 285-286.; 5/1997. (II. 7.) AB határozat, ABH 1997,
55.] elfogadott alkotmányos indok (a jövedelem vagy vagyon
tényleges mértéke nem állapítható meg) nélkül bevezetett
vélelemmel történik. Az önkormányzati vélelmezett
értékmeghatározás mértékének a szempontjai nincsenek pontosan
rögzítve, emellett az értékmeghatározás tulajdonképpen
jogszabállyal és nem egyedi adóhatósági határozattal történik,
így tág teret ad a szabályozás az esetleges önkényes jogalkotói
döntéseknek.
5. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint önmagában nem
alkotmányellenes, hogy a jogalkotó az ingatlanokra vagyonadót
vet ki. Önmagában az sem alkotmányellenes, hogy ezt az ingatlan
számított értéke alapján veti ki, amennyiben ez megfelel az
Alkotmány rendelkezéseinek, ezen belül főként az Alkotmány
70/I. §-ával összefüggésben a 8/2007. (II. 28.) AB határozatban
(ABH 2007, 148, 163.) rögzített fogalmi elemeknek. A 8/2007.
(II. 28.) AB. határozat [megerősítette: 55/2008. (IV. 24.) AB
határozat, ABK 2008. április, 504, 508.; 87/2008. (VI. 18.) AB
határozat, ABK 2008. június, 867, 882.] értelmében a jövedelmi
és vagyoni típusú adók esetében – figyelemmel a konkrét
szabályozás összes sajátosságára – az Alkotmány 70/I. §-ában
foglalt valamennyi fogalmi elemnek egyidejűleg fenn kell állnia
ahhoz, hogy az Alkotmánybíróság határozata nyomán esetleg (a
jogalkotó döntésétől függően) újraszabályozott adókötelezettség
megfeleljen az említett alkotmányos mércének. Ennek során
figyelemmel kell lennie a jogalkotónak arra, hogy vagyoni adó
esetében az arányosságnak az adózók viszonyában az adó alapja
és mértéke kérdésében is fönn kell állnia.
Ezen túlmenően az adózó vagyona és az adóalap közötti
közvetlen kapcsolat sem sérülhet azzal, hogy a többszörös
arányosítás (előbb a törvényhozó állapít meg arányokat, majd a
helyi önkormányzat, majd ezt korrigálják szorzószámokkal)
megszünteti az adókötelezettség alá vont vagyon és az adó
közötti kapcsolat közvetlen jellegét. A vagyoni viszonyokkal
való kapcsolat közvetettsége egészen szembetűnő abban az
esetben, ha az önkormányzat nem alkotja meg az értékövezetekről
a rendeletét. Ilyenkor az Ltv. 11. §-a szerint a település
egészére a Htv. 1. számú mellékletében (jelenleg az Ltv. 1.
számú mellékletében) foglalt, a település besorolásának és a
lakóingatlan fajtájának megfelelő értékhatár középértékét kell
települési átlagértéknek tekinteni. Az önkormányzat
mulasztásának eredményeként az adózó még attól a közelítéstől
is elesik, melyet a helyi viszonyok figyelembe vétele alapján
az önkormányzat tehetett volna a rendeletében, és egy abszolút
fiktív érték lesz az adókötelezettségének alapja, lakjék
bárhol, bármilyen ingatlanban. A jogalkotónak arra is
figyelemmel kell lennie, hogy csak ténylegesen megszerzett
vagyon adóztatására kerülhet sor, azaz nemcsak az
adókötelezettség alapjaként kiválasztott ingatlannak kell
léteznie (valódi ingatlan), de az adóalapként meghatározott
értéknek is valódinak és nem vélelmezett értéknek kell lennie.
6. Az indítványozók a Htv. és az Ltv. egyes rendelkezéseinek
és az Ltv. egészének alkotmányossági vizsgálatát más
alkotmányos rendelkezések [9. § (1) és (2) bekezdése, 70/A. §
(1) bekezdése] alapján is kezdeményezték. Az Alkotmánybíróság
állandó gyakorlata szerint, ha az adott rendelkezés
alkotmányellenességét az Alkotmány valamely tétele alapján már
megállapította, az indítványokban felhívott további alkotmányi
rendelkezésekkel fennálló ellentétet már nem vizsgálja.
[61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 16/2000.
(V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 56/2001. (XI. 29.)
AB határozat, ABH 2001, 478, 482.; 35/2002. (VII. 19.) AB
határozat, ABH 2002, 199, 213.; 4/2004. (II. 20.) AB határozat,
ABH 2004, 66, 72.; 9/2005. (III. 31.) AB határozat, ABH 2005,
627, 636., 1/2008. (I. 11.) AB határozat, ABK 2008. január, 4,
15.] Tekintettel arra, hogy az Ltv. egészének és a Htv.
indítványokkal érintett rendelkezéseinek alkotmányellenességét
az Alkotmánybíróság már megállapította, és ezeket
megsemmisítette, a felhívott további alkotmányi
rendelkezésekkel fennálló ellentétet már nem vizsgálta.
Ugyancsak nem vizsgálta az Alkotmánybíróság az indítványokban
felvetett azon további kérdéseket, melyek az Ltv. személyi
hatályára vonatkoztak, mivel az Ltv. 3. §-a az indítványok
benyújtását követően megváltozott, és az adófizetési
kötelezettség szempontjából már nem tesz különbséget
magánszemélyek és jogi személyek között.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv.
41. §-án alapul.
Budapest, 2008. december 15.
Dr. Paczolay Péter
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér Dr. Bragyova András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter Dr. Lenkovics Barnabás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós Dr. Trócsányi László
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részének 2. pontjával és a hozzáfűzött
indokolással nem értek egyet. Álláspontom szerint a számított
érték alapú adóztatást szabályozó megsemmisített törvényi
rendelkezések alkotmányellenessége a határozatban megjelölt
indokok alapján nem állapítható meg.
1. Álláspontom szerint a szabályok hasonlósága ellenére a
luxusadó és a helyi adók alkotmányossága nem ítélhető meg
azonos alkotmányossági szempontok alapján.
A luxusadó, bár szabályozása sok tekintetben hasonlít a helyi
adókhoz, – az adóalap meghatározására a Htv. mellékleteiben
meghatározott számítási módot rendeli alkalmazni, az adó
kivetése az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozik és az
adó az önkormányzat bevételét képezi, – nem tekinthető helyi
adónak. A luxusadót nem a helyi adókról szóló 1990. évi C.
törvényben (Htv.) helyezte el a jogalkotó, nem épül be a helyi
adók rendszerébe, a luxusadó megállapításával összefüggésben az
önkormányzatot nem illeti meg az a döntési szabadság, amellyel
a helyi adók körében rendelkezik. A luxusadó a Htv.-ben
szabályozott építmény- és telekadótól alkotmányi alapjait
tekintve eltérő adónem. Így azok az alkotmányossági érvek,
amelyek a luxusadóra vonatkozó törvényi szabályozással szemben
megalapozottak lehetnek, a helyi adók körében vitathatóak.
2. A helyi adók megállapításának jogát – mint a helyi
önkormányzatok gazdasági önállóságának egyik biztosítékát – az
Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontja az önkormányzati
alapjogok között szabályozza. Az Alkotmány e rendelkezése
szerint a helyi képviselő-testület törvény keretei között
megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét. Amint arra az
Alkotmánybíróság 67/1991. (XII. 21.) AB határozatában
rámutatott: ezzel az Alkotmány megosztotta az adó-megállapítás
jogát az Országgyűlés és a helyi önkormányzatok között.
Felhatalmazást adott a helyi önkormányzatok számára, hogy
önkormányzati feladataik ellátásához a helyi
közszolgáltatásokhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítására
törvényi keretek között adót vezessen be. (ABH 1991, 356.)
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt
rendelkezésben a törvényhozó a helyi adóztatás kereteinek
meghatározására kapott felhatalmazást, amely kereteken belül az
adó-megállapítás joga, az adófizetési kötelezettség előírása a
helyi önkormányzat képviselő-testületének a hatásköre, amelyről
a helyi önkormányzatot az Alkotmány alapján önkormányzati
ügyekben megillető szabályozási autonómia keretében, nagyfokú
önállósággal dönt.
A helyi adók megállapítása körében az önkormányzat a helyi
sajátosságok, az önkormányzatot terhelő gazdálkodási
követelmények, az adóalanyok teherviselő képességének
figyelembe vételével dönt arról, hogy egyáltalán állapít-e meg
helyi adót, a Htv.-ben szabályozott helyi adónemek közül
melyeket vezet be, a törvényben meghatározott szabályok szerint
meghatározza az adó mértékét, a Htv.-ben meghatározottakon túl
adómentességeket, adókedvezményeket állapíthat meg. Az
építményadó és a telekadó esetében a képviselő-testületnek a
Htv. alapján döntési lehetősége van az adóalap tekintetében is.
A Htv. kerettörvényi jellege, az abban biztosított nagyfokú
döntési szabadság – hasonlóan az önkormányzatot más
önkormányzati ügyekben megillető döntési szabadsághoz – minden
helyi adónem tekintetében feltételezi, hogy a helyi
önkormányzat felelősen, az adóalanyok jogait és jogos érdekeit
szem előtt tartva, az Alkotmány és a Htv. szabályait figyelembe
véve hozza meg autonóm döntéseit.
A helyi önkormányzatot az Alkotmány, illetőleg a Htv. alapján
a helyi adók megállapítása körében megillető ilyen nagyfokú
döntési szabadság mellett, az önkormányzat e döntéseit
behatároló kerettörvényi szabályozással szemben nem
támaszthatók az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján ugyanolyan
alkotmányossági követelmények, mint a jogalkalmazói döntések
jogszabályi kereteit meghatározó szabályozással szemben.
3. Az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta a Htv. és
az Alkotmány 70/I. §-ának viszonyát. E határozataiban
megállapította, hogy a Htv. – az Alkotmány 44/A. § (1)
bekezdésének d) pontjában foglaltaknak megfelelően – az
önkormányzatok helyi adó megállapítási jogának kereteit
szabályozza. A Htv.-ből a közterhekhez való hozzájárulási
kötelezettség közvetlenül nem származik. A helyi adó
megállapítása az önkormányzat képviselő-testületének a joga. A
képviselő-testületet a helyi adók megállapítása során – a
törvény keretei között – széleskörű döntési szabadság illeti
meg. A képviselő-testület a Htv. 6. §-ának c) pontja alapján az
adó mértékét úgy köteles megállapítani, hogy az igazodjon az
adózók teherviselő képességéhez. Mindezeknek megfelelően a
helyi adókról szóló Htv. rendelkezései önmagukban nem sértik az
Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott arányos közteherviselés
elvét, mert adókötelezettség az adóalanyok számára csak az
önkormányzat képviselő-testülete által – a törvény előírásainak
figyelembevételével – alkotott rendeletéből származik. Az, hogy
valamely helyi adó megállapítása megfelel-e az Alkotmány 70/I.
§-ában a közteherviselés arányosságával szemben támasztott
követelményeknek a helyi adót megállapító önkormányzati
rendeletek alapján vizsgálható. [67/1991. (XII. 21.) AB
határozat, ABH 1991, 352, 356.; 1827/B/1991. AB határozat, ABH
1992, 531, 532.; 963/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 437, 440.,
14/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1309, 1310.]
Az Alkotmánybíróságnak ez a gyakorlata ebben az ügyben is
irányadó. A Htv. számított érték alapú adóztatásra vonatkozó
szabályainak az Alkotmány 70/I. §-a alapján történő
vizsgálatára irányuló indítványokat el kellett volna utasítania
azzal, hogy az Alkotmány 70/I. §-ában szabályozott
követelmények vizsgálatára csak a építmény-, illetőleg telekadó
fizetési kötelezettséget előíró önkormányzati rendeletek
alapján van lehetőség.
4. Álláspontom szerint nem állapítható meg a vitatott
szabályozás alkotmányellenessége az Alkotmány 2. § (1)
bekezdése alapján az Alkotmány 50. § (2) bekezdésével,
illetőleg 57. § (1) bekezdésével összefüggésben sem. Az
Alkotmány 50. § (2) bekezdése alapján a bíróság hatásköre a
közigazgatási határozatok törvényességének felülvizsgálatára
terjed ki. A Htv. alkotmányellenesnek ítélt szabályai alapján a
bíróság felülvizsgálati jogköre nem formális, tényleges
felülvizsgálati jogkörrel rendelkezik a tekintetben, hogy az
önkormányzati adóhatóság az adóalap megállapítása során
jogszerűen alkalmazta-e a Htv. 2. számú mellékletében
meghatározott korrekciós szabályokat, és ennek alapján
jogszerűen állapította-e meg az adó mértékét. A bíróság
felülvizsgálati jogköre valóban nem terjed ki az önkormányzati
rendeletben szabályozott, a típusingatlanra ingatlan-fajtánként
megállapított települési átlagérték törvényességének
vizsgálatára. Azonban ennél szélesebb felülvizsgálati jogkörrel
a bíróság más helyi adók esetében sem rendelkezik. Az ingatlan
területe alapján kivetett ingatlanadók esetében sem jogosult a
bíróság annak vizsgálatára, hogy a képviselő-testület
rendeletében az adó mértékének megállapítása során betartotta-e
a Htv.-nek az adó mértékének megállapítására vonatkozó
szabályait. A helyi adókat a helyi önkormányzat rendeletben
állapítja meg. A helyi adórendeletek törvényességét az
önkormányzatok felett törvényességi ellenőrzést gyakorló
közigazgatási hivatalok kezdeményezésére, alkotmányellenességét
bárki indítványára az Alkotmánybíróság az utólagos
normakontroll keretében vizsgálja.
5. A luxusadó esetében, ahol az adóalanyok adófizetési
kötelezettsége a törvényen alapul, az önkormányzat szabályozási
joga csak arra terjed ki, hogy rendeletében megállapítsa a
típusingatlanok települési átlagértékét, tehát az önkormányzat
jogalkotási felhatalmazása ebben az esetben a luxusadóról szóló
2005. évi CXXI. törvényen és nem az Alkotmány 44/A. §. § (1)
bekezdés d) pontján alapul. A luxusadó tekintetében el tudom
fogadni a határozatban kifejtett azon álláspontot, mely szerint
a helyi önkormányzatok jogalkotási hatáskörének terjedelme –
mivel az önkényes döntésre adhat lehetőséget – nem felel meg az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból
folyó jogbiztonság követelményének.
Nem értek egyet azonban a határozat indokolásának azon
megállapításával, mely szerint a luxusadó alapjának számított
érték alapján történő megállapítása sérti az Alkotmány 70/I. §-
át. A határozat az Alkotmány 70/I. §-ában megfogalmazott
arányos közteherviselés elvét úgy értelmezi, hogy az értékalapú
vagyonadó csak akkor tekinthető alkotmányosnak, ha az adó
alapja az ingatlan tényleges forgalmi értékéhez igazodik.
Álláspontom szerint az arányos közteherviselés
követelményéből nem lehet következtetést levonni az adóalap
meghatározására nézve. Az Alkotmány 70/I. §-a az adóalanyok
jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelő, azzal arányos
hozzájárulási kötelezettséget írja elő. Az Alkotmánynak ebből a
rendelkezéséből, az adóalanyok teherviselő képességével arányos
adóztatás kötelezettsége származik, azaz az Alkotmány 70/I. §-a
az adóalanyok adófizetés forrásául szolgáló javainak
összességét részesíti védelemben a túlzott, elkobzó jellegű
adókkal szemben. Az Alkotmány e rendelkezéséből a közterhekhez
való hozzájárulás (az adófizetési kötelezettség)
megfelelőségének és arányosságának a követelménye következik,
nem vonható le belőle az a határozatban megfogalmazott
követelmény, hogy az ingatlan értékével való arányosságnak az
adózók viszonyában az adó alapja és mértéke tekintetében is
fenn kell állnia.
Álláspontom szerint a törvényhozó szabadon dönthet arról,
hogy az ingatlanadók szabályozása esetén miként határozza meg
az adó alapját, a tényleges forgalmi érték, az ingatlan
alapterülete, bérleti díj, becsült érték, biztosítási érték,
szabályozott vagyonértékelés alapján megállapított egységérték,
stb. alapján. Nem sérti az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt
követelményeket, ha az adóalap meghatározása akár részben, vagy
akár teljesen elszakad az ingatlan forgalmi értékétől (pl.: az
ingatlan m2-ben meghatározott alapterülete alapján
meghatározott tételes adó). A 70/I. § sérelmét nem alapozza meg
önmagában az, ha az adóalap a forgalmi értéktől eltér. A
adóalapnak a forgalmi értéktől való eltérése csak akkor vezet
az Alkotmány 70/I. §-ában foglalt alkotmányi követelmények
sérelméhez, ha az az adó mértékével együtt olyan elvonáshoz
vezet, amely a vagyontárgy értékéhez viszonyítva súlyosan
aránytalan.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában csak akkor tekintette
aránytalannak az ingatlanadót, ha az az ingatlan forgalmi
értékéhez képest eltúlzott mértékű, elkobzó jellegű volt.
[1531/B/1991. ABH 1993, 707.; 46/D/1999. AB határozat, ABH
2004, 1860.; 22/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 620.]
Mindezek alapján álláspontom szerint a Htv. számított érték
alapján történő adóztatásra vonatkozó szabályainak
alkotmányellenessége a határozatban foglalt indokok alapján nem
állapítható meg, az indítványokat e tekintetben el kellett
volna utasítani.
Budapest, 2008. december 15.
Dr. Holló András
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Bragyova András
alkotmánybíró
|